Kézilabda: győzött a magyar válogatott a junior Eb első helyosztóján

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.15. 20:56
null
A magyar válogatott három góllal győzött a Horvátország elleni helyosztón a junior férfi kézilabda Európa-bajnokságon.

A csapatok számának megemelésével a korábbiakhoz képest a lebonyolítás is megváltozott a Szlovéniában zajló junior férfi kézilabda Európa-bajnokságon: a 2024-es kiíráson már 24 válogatott szerepel, a hat csoportból pedig csak az első helyezettek, illetve a két legjobb második jutott tovább a negyeddöntőbe. Így történhetett meg, hogy a magyar együttes két győzelemmel (a csehek és a románok ellen) és egy három gólos vereséggel (a norvégoktól kaptak ki)

nem jutott be az előzetesen célként felállított legjobb nyolc közé, helyette a 9-16. helyért játszhat tovább.

Az egyik legfontosabb kérdés az volt, mennyire sikerül a fájó „kiesés” után rendet tenni a fejekben, ám örömmel figyelhettük, hogy magas koncentrációval kezdett a Sótonyi László által irányított gárda, amely rögtön magához ragadta a kezdeményezést: a balszélső Molnár Robin szerezte az első három magyar találatot, majd a többiek is bekapcsolódtak a gólgyártásba, fokozatosan egyre inkább lépett el ellenfelétől a magyar együttes. A koncentrált, magabiztos játék meghozta a gyümölcsét, öttel vezettek a kéziseink 30 perc után.

A folytatásban tovább nőtt az előny, a 45. percben már 22–14-re vezetett a csapat, a hajrá előtt aztán egy gyengébben sikerült magyar időszak után zárkóztak a horvátok, mínusz kettőre is visszajöttek, együttesünk azonban nem engedte ki a két pontot a kezei közül, végül

28–25-ös győzelemmel zárt.

„Sokat dolgoztunk azon, hogy ha egymás után többet is hibázunk, és krízishelyzet áll elő, tudjuk megfelelően kezelni; ez ma sikerült. Az elejétől irányítottuk a mérkőzést, majd az utolsó negyedórában már a fáradtság jeleit láttam, ez pedig hatással volt a különböző, pályán meghozott döntésre.

 – értékelt a meccs után Sótonyi László szövetségi edző.

Folytatás kedd este, Szerbia ellen; a mérkőzésen eldől, hogy a 9-12., vagy a 14-16. helyért játszhatnak tovább a magyarok.

JUNIOR FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZLOVÉNIA
A 9-16. helyért:
Magyarország–Horvátország 28–25 (14–9)
A magyar válogatott góllövői: Molnár 6, Kathi 6, Juhász 5, Terjék 3, Horváth 2, Tóth 2, Barna 2, Gazsó 1, Szabó 1.

A magyar csapat további helyosztói:

07.16. 19:00 Magyarország–Szerbia

07.18. 19:00 Magyarország–Szlovénia


A magyar válogatott kerete:

kapusok:

Borsos Máté (PLER), Győri Nándor (Veszprém), Radvánszki Attila (Szeged)

jobbszélsők:
Csanálosi Richárd (NEKA), Terjék Roland (Montpellier, francia)

jobbátlövők:
Barna Dániel (Veszprém), Kathi Sándor (Győri ETO-UNI FKC), Nagy Ádám (NEKA)

beállók:
Bali Bence (Győri ETO-UNI FKC), Balogh Botond (Veszprém), Szabó Levente (NEKA), Viski Szabolcs (Veszprém)

irányítók:
Horváth Péter (Csurgó), Tóth Levente (NEKA)

balátlövők:
Balogh Dániel (Szeged), Gazsó Péter (Szeged), Kovács Tamás (NEKA)

balszélsők:
Juhász Ádám (Szeged), Molnár Robin (NEKA)

(Kiemelt képünk forrása: Slavko Kolar/Rokometna zveza Slovenije)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik