Röplabda: halmozzák az aranyakat a kecskemétiek az up-bajnokságokban

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 18:21
null
Az eddig véget ért két fiú országos döntőből a Kecskeméti Sportiskola csapatai mindkettőt megnyerték a korosztályos röplabda-bajnokságokban. Ráadásul az U20-as és U15-ös bajnoki cím megszerzése után a KESI az U17-esek és az U13-asok hatos döntőjében is jó eséllyel pályázhat az aranyra.

Az elmúlt években rendre kiválóan szerepelnek a kecskeméti fiú röplabdázók az utánpótlás-bajnokságokban: 2021-ben három, 2022-ben és 2023-ban egyaránt egy-egy korosztályos bajnoki elsőséggel zártak. A KESI-aranyakból idén sincs hiány eddig, hiszen a klub fiataljai nemrég az U20-as és U15-ös országos döntőt is megnyerték.

– mondta Fritz Ágnes, a KESI sportszakmai vezetője az Utánpótlássportnak. – A fiúk két aranya mellett még mindenképpen említésre méltó az U15-ös lányaink jó szereplése is, ők az ötödik helyen zártak az országos döntőben. Amikor hét évvel ezelőtt a röplabdasport is bekerült a látványcsapatsportágak közé, a kiemelt TAO-támogatási rendszerbe, mi akkor elkezdtünk egy építkezési folyamatot, amelynek során sikerült a szakmai hátteret stabilizálni, megerősíteni, és a minőségi munka láthatóan kezd beérni.

Ugyanakkor azt vallom, hogy a bajnoki címeknél sokkal fontosabb az odáig vezető út. Látni, hogy milyen jelentős fejlődésen mennek keresztül a játékosok, és hogy közülük egyre többen beverekszik magukat az utánpótlás-válogatottakba.”

És vajon mégis mi a titok a sorozatos remek szereplés mögött?

„Nincs különösebb titok. Aszerint a modell szerint dolgozunk, amelyet anno Dunszt Ferenc, Beregszászi Szabolcs és Dunszt István mesteredzők kitaláltak, ami azt jelenti, hogy tizenkét edzőnk egyébként testnevelő tanárként is dolgozik különböző kecskeméti iskolákban, és ez a toborzás szempontjából nagyon előnyös, hiszen az iskolák egyben a mi bázisintézményeink is.

és a felkészült edzői gárdánknak köszönhetően aztán a minőségi képzést is megkapják a fiatalok. Emellett a jövőkép is adott az igazán tehetséges játékosok előtt, hiszen az Extraligában szereplő, a Magyar-kupában idén bronzérmes Kecskeméti RC felnőtt férficsapatában tizenketten is helyi nevelésűként szerepelnek, vagyis a sportiskola növendékei. Közülük hatan pedig az U20-as bajnoki címből is kivették a részüket.”

A hét végén rendezik az U17-es és U13-as országos döntőt, amelyben szintén érdekeltek a KESI együttesei, és tovább gyarapíthatják az elsőségek számát.

(Kiemelt képen: a Kecskeméti Sportiskola U20-as bajnok férficsapata Forrás: KESI)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
6 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Kosárlabda: nem volt esély a lettek ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Úszás: „Nem kell szégyenkeznünk!” – Sós Csaba

Utánpótlássport
21 órája

Vízilabda: kikaptak a spanyoloktól az U16-os fiúk az Eb nyitányán

Utánpótlássport
22 órája

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
Tegnap, 14:39

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
Tegnap, 11:03

Súlyemelés: egységes csapattal második hely a nyíregyházi ORV-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59
Ezek is érdekelhetik