Ökölvívás: óriási lehetőséget kapott Holyfieldtől Nileborg Krisztián

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.29. 11:25
null
A kétszeres ifjúsági Eb-ezüstérmes, junior Európa-bajnok Nileborg Krisztián július elsejétől két hónapon át Észak-Amerikában készül, nem is akármilyen szakemberekkel.

A 18 éves ökölvívó, Nileborg Krisztián 2023 végén, még első éves ifjúságiként mutatkozott be a profik között, ami után lelkesen mesélt az Utánpótlássport oldalának.

„Régi vágyam volt, hogy bemutatkozzak a profik között is. Teljesen más az amatőrhöz képest a hangulat az ilyen gálákon, ez talán hiányzik is nekem az előbbiből; a fények, a bevonulás, a meccsek felvezetése… Ráadásul fejvédő és felső nélkül szállunk a ringbe. A meccsem viszont nem tartott sokáig. Más volt a taktika, az előzetes tervek szerint a második menetben lendültem volna igazán akcióba, de hamar betaláltak a nagyobb ütéseim, padlóra is került a srác. Nagyon élveztem minden pillanatát, remélem, hogy jövőre is lesz lehetőségem ebben a közegben bizonyítani” – összegzett akkor az idén tavasszal már a második ifjúsági Eb-ezüstjét szerző bokszoló, az újabb profi bunyóra pedig nem kellett sokat várnia.

Május 24-én, a New School Promotion profi ökölvívó gáláján vívta második hivatásos mérkőzését, ahol felkeltette az est sztárvendégének, a négyszeres nehézsúlyú világbajnok, Evander Holyfieldnek és csapatának érdeklődédét. A profi gála után a New School Promotion tulajdonosa, Fischer József és a Nileborg család kapcsolatban maradt Evander Holyfielddel és Ahmed Sheikh menedzserrel, melynek eredményeképp

a magyar reménység a következő két hónapban Washingtonban készülhet a Bald Eagle Gym-ben.

Nileborg felkészítését az amerikai amatőr és profi versenyzőket tréningező Barry Hunter irányítja majd, aki többek közt a nehézsúlyú Tony Thompson, a korábbi olimpikon és WBO kispehelysúlyú világbajnok Isaac Dogboe, a háromszoros olimpikon és WBA/IBO harmatsúlyú világbajnok Rau’shee Warren és a korábbi háromszoros profi világbajnok Lamont Peterson felkészítését is irányította.

„Nagyon hálás vagyok Istennek, a családomnak, a Holyfield Teamnek és Fischer Józsefnek a lehetőségért. Azt gondolom, hogy különleges esélyt kaptam ezzel az edzőtáborral, hiszen egy számomra új és izgalmas közegben készülhetek az ifi világbajnokságra, ahol természetesen szeretnék a dobogóra állni, annak is a legmagasabb fokára.

 – mondta Nileborg Krisztián az amerikai utazás előtt.

Az emlegetett ifjúsági világbajnokság a korosztály idei célversenye, október 20. és november 6. között rendezik meg a montenegrói Budvában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik