Kézilabda: tornagyőzelemmel hangolt a vb-re a junior női válogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.14. 20:08
null
Pár nappal a korosztályos vb kezdete előtt nemzetközi tornával melegített a junior női kézilabda-válogatott Debrecenben, amit aranyéremmel zárt.

Június 3-án kezdte meg a magyar junior női kézilabda-válogatott a közvetlen felkészülést az Észak-Macedóniában megrendezendő korosztályos világbajnokságra, ami a csapat tagjainak az utolsó korosztályos világversenye lesz.

A debreceni kéthetes edzőtábor második felében Három Nemzet-torna is várt a játékosokra, akik előbb Egyiptom korosztályos legjobbjaival találkoztak: az első félidő nagyobbik részében fej-fej mellett haladtak a csapatok, a 21. percben még a vendégek is vezettek, a hajrá viszont a magyaroké volt, akik a második játékrészben fokozatosan húztak el, végül 11 góllal nyertek. A juniorok nemzeti csapatában idén debütáló Faragó Lea lépett elő vezérré, mind a 7 lövése utat talált a kapuba. 

Csütörtökön Hollandia is legyőzte Egyiptom együttesét, ezen a találkozón sem volt kérdés a két pont sorsa: a hollandok a félidőben már 16–4-re (!) vezettek, ezt követően az is belefért nekik, hogy a második harminc percet elveszítsék. A végeredmény 22–15 lett, így következhetett pénteken a döntő.

A magyar lányokat pedig ezen a meccsen sem lehetett megállítani. A hollandok 2–2-ig tartották a lépést, ezt követően néhány perc alatt 4–0-t futottak a hazaiak, innentől kezdve pedig már nem tudta őket igazán megközelíteni a vendégegyüttes. A félidőben három gól volt a különbség, a szünet után viszont hamar eldöntötte a legfontosabb kérdést a válogatottunk, ugyanis a következő 10 perc 10–1-es eredmény hozott. Végül 36–21-nél telt le a 60 perc, így

újabb tornagyőzelemnek örülhetett a juniorválogatott, jól hangolt a június 19-én, jövő szerdán megkezdődő, Észak-Macedóniában rendezendő világbajnokságra.

A fináléban a balszélső Szabó Anna volt a legeredményesebb játékos, hat góllal segítette a magyar csapatot, mellette ki kell emelni a kapus Imre Szofit, aki az MKSZ jegyzőkönyve szerint a 16 kapura tartó lövésből 13-at hárított!

Három Nemzet-torna, Debrecen

Magyarország–Egyiptom 32–21

Hollandia–Egyiptom 22–15

Magyarország–Hollandia 36–21  

(Kiemelt képünk forrása: DVSC) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik