Dr. Gál Andrea: Javítani kell a gyermekvédelem helyzetén a sportban

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.21. 16:45
null
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben január elején indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Dr. habil. Gál Andrea, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének vezetője osztja meg a gondolatait a gyermekvédelem helyzetéről a sportban.

Az elmúlt időszakban a média gyakran számolt be edzői/sportszakember általi bántalmazásokról, visszaélésekről, illetve olyan esetekről, amelyek arról szólnak, hogy a sportoló etikátlan viselkedéssel, bánásmóddal vádolja meg a vele foglalkozó sportszakembert. Ezért kíváncsiak voltunk arra, hogy a sportban tevékenykedőknek milyen az ismerethorizontjuk a gyermek-, ifjúság- és sportszakembervédelem egyes kérdéseiben. Az utóbbi években változott a jogi környezet – pontosabban: módosultak a gyermekjogok –, nemrégiben újabb szigorítás történt, miközben változott a sportkultúra is:

már nem megengedhető bármilyen módszer az edzők részéről az eredmények kifacsarása érdekében.

Manapság a rendszer demokratikusan működik, az egyes szereplőknek megvannak a jogvédelmi lehetőségeik, de ugyanígy léteznek korlátok is, amelyek keretet adnak ahhoz, hogy egy-egy szituációban hogyan viselkedhetnek.

Az előfeltevésünk az volt, hogy azok a sportszakemberek, akiket a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) képzünk – illetve akik már végeztek nálunk –, nem feltétlenül rendelkeznek megfelelő mennyiségű és mélységű tudással erről a területről. Például arról, hogy milyen lehetőségeik vannak abban az esetben, amikor veszélybe kerül a munkájuk, ezáltal az erkölcsi és az anyagi megbecsülésük, mert alaptalan vád éri őket. Ezért pályáztunk a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal tenderén a Tématerületi Kiválósági Program 2021, Nemzeti Kutatások Alprogramjában – a Kultúra és Család témakörben – a sportot előtérbe helyezve.

Dr. habil. Gál Andrea Forrás: tf.hu

Meglátásunk szerint a kulcs az a preventív intézkedés, amellyel az említett rizikófaktorokat csökkenteni lehet

– ezt szorgalmazzuk a munkánk segítségével.

Létrehoztunk egy kutatócsoportot, amelybe valamennyi tudományterületről bevontunk szakembereket, és sikerült elnyernünk az NKFI Hivatal támogatását egy négyéves kutatáshoz. Az volt a célunk, hogy a sport különböző szereplőitől felvett adatok alapján egyebek mellett kialakítsunk egy új oktatási utat, amellyel garantálhatjuk, hogy a jövőben olyan sportszakemberek dolgozzanak a sportéletben, akik a tanulmányaik során megfelelő mélységben foglalkoztak a gyermek-, ifjúság- és szakembervédelem kérdéskörével. Elsősorban a testnevelőkre és az edzőkre gondoltunk – akik gyakran mindkét szerepben tevékenykednek -, illetve a sportszervezőkre és a sportmenedzserekre, hiszen ők sem maradnak érintetlenek az ilyen esetek kezelésében.

Vállalásunkat az is erősíti, hogy

jelenlegi hallgatóinktól sajnos számos olyan esetről hallottunk és hallunk, melyeknek nem szabadna megtörténnie, tilos lenne beleférnie az etikus edzői, vagy egyéb sportszakemberi munkába.

Az egyes tantárgyak oktatása során egyébként már többször megjelenik ez a téma az egyetemen, mi viszont azt tervezzük, hogy egy gyakorlati jellegű, intenzív, mikrotanúsítvánnyal záruló képzést is bevezetünk.  A tárgyalandó anyagot pedig nemcsak a hallgatók, hanem a kívülről érkező már képesítéssel rendelkező edzők, szakemberek számára is elérhetővé tennénk. A cél az, hogy minél többen szerezzenek ismeretet erről a területről és ezáltal magabiztosabbá váljanak a munkájukban. A kutatásunk még messze nem ért véget, de már több mint 860 edzőtől vettünk fel adatokat kérdőív segítségével, amelyek azt jelzik, hogy közel egyharmaduk nem rendelkezik információval arról, hogy az országos sportági szakszövetségben, vagy sportáguk szövetségében esetleg az egyesületükön belül létezik-e gyermekvédelmi szabályzat és mi annak a tartalma. Többen sajnos azt sem tudják, dolgozik-e náluk olyan szakember, aki a gyermekvédelemért felel.

Forrás: tf.hu

Tisztában vagyunk azzal, hogy a sport biztonságosabbá tételéhez egy tudományos munka csak közvetetten tud hozzájárulni, hiszen a hatékony megoldáshoz rendszerszintű, gyakorlati beavatkozásra lenne szükség. Mindazonáltal segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy a jövőben lényegesen kevesebb, a sportot beárnyékoló eset forduljon elő a szakemberek és a sportolók tájékozottabbá válásának eredményeképpen olyan kérdésekben például, mint: miként alakulhat ki egy ilyen jellegű szituáció, kinek és hogyan szükséges jelezni, hogyan védheti meg a sértett fél saját magát.

Az a célunk, hogy támogassuk a magyar sportot, előtérbe helyezve az utánpótlás területét, és így az eredményesség mellett a gyermek- és ifjúságvédelemre is nagyobb figyelem háruljon.

Emellett szeretnénk, hogy a gyermekvédelmi és etikai szabályozás mentén dolgozó edzők, sportszakemberek a megszerzett tudás birtokában nagyobb biztonságban érezzék magukat.  

Az elkövetkező időszakban elkészül a technikailag már kivitelezhető képzési program teljes anyaga, mely elméleti és gyakorlati blokkot is tartalmaz, online és offline formában. A képzés azoknak az edzőknek és egyéb sportszakembereknek szól, akik mélyebb tudást kívánnak szerezni a témában, azt javaslom, látogassák rendszeresen a TF honlapját, mert ott találhatók majd információk a képzés indulásáról. Hangsúlyoznám, hogy

az edzői társadalom megítélése miatt is fontos a gyermek-, és ifjúságvédelem, mint kiemelt szempont, hiszen hiába a kiváló sportszakmai munka, ha ezen a téren hiányosságok mutatkoznak.

Reményeink szerint olyan tanúsítványt tudunk majd kibocsátani, mely a nemzetközi sztenderdeknek is megfelelhet, illetve, távlati célunkban szerepel az is, hogy sportági specifikumok szerint dolgozzuk majd tovább a képzés anyagát. Várunk mindenkit a TF-en, hogy közösen tudjunk tenni a biztonságosabb sportéletért!

 

Dr. habil. Gál Andrea
a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének vezetője

 

(Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Mizsér Attila Sportháromság című könyve)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik