Ökölvívás: Talpas Roxánának nagy lökést adott az egri siker

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.25. 18:14
null
A Bornemissza Gergely korosztályos nemzetközi ökölvívó emlékversenyen a legjobb ifjúsági leányindulónak megválasztott Talpas Roxána motiváltan várja az év második felében megrendezendő világbajnokságot.

Tartalmas hónapok mögött állnak az ifjúsági korú ökölvívók, akik már Európa-bajnokságon is jártak 2024-ben,  részt vettek a romániai Dracula Openen és több kiemelt hazai viadalon is megmérették magukat. A korosztályos válogatott egyik fontos tagja Talpas Roxána, aki az említett versenyeken is ringbe szállt, első éves ifiként.

„Kiskoromban amiatt figyeltem fel a bokszra, mert több ismerősöm is jó eredményeket ért el benne, láttam a kupákat, érmeket…

– mondja az Utánpótlássportnak az Egri VSI szakosztályának ökölvívója. – Ez is tartott végül a sportág mellett; már az első meccsem olyan sikerélményt adott, amit sosem felejtek majd el. bár a barátnőm ellen bokszoltam, örültem a győzelemnek, örültünk egymásnak. A folytatásban aztán a versenyeken is jól ment a bunyó, bekerültem a válogatottba, ami az egyik legfőbb célom volt. Nagy felelősség, de mindig remek érzés a magyar színeket képviselni.”

Talpas tavaly még junior Eb-n szerepelt, idén pedig már az ifjúsági mezőnyéhez tartozik. Legutóbb Egerben, a Bornemissza-emlékversenyen nemzetközi mezőnyben bizonyíthatott, amelyen végül mindent vitt.

„Meg kellett szokni a változást, hiszen a meccsek hosszabbak lettek, de úgy érzem, ezzel nem volt gond. A Dracula Open az év elején szép emlék, és az ifjúsági Európa-bajnokság is óriási élmény volt, annak ellenére, hogy érmet nem tudtam szerezni. A Bornemissza-emlékverseny nekem duplán hazai verseny, hiszen Egerben rendezik meg minden évben; nagyon büszke vagyok rá, hogy az aranyérem mellett a legjobb ifjúsági lányversenyzőnek is megválasztottak.

(Kiemelt képünkön, középen: Talpas Roxána a dobogó tetején Egerben Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Birkózás: Kolompár Imre ötödik lett az U17-es vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Kosár: negyeddöntős a magyar fiúválogatott az U18-as B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Röplabda: szettgyőzelemre futotta a bolgárok ellen az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Kajak-kenu: ismét jött a magyar éremeső a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
14 órája

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 21:18

Kézilabda: szerdán kezdődik az U17-es leány Európa-bajnokság

Utánpótlássport
Tegnap, 20:27

Öttusa: Kósa Nóra, Birta Botond és csapatok aranya a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:47
Ezek is érdekelhetik