Vívás: kadét Eb-ezüstérmes a leány kardcsapat Nápolyban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.02.24. 15:49
null
A Csonka Dorottya, Rácz Brigitta, Szabó Polli, Tóth Nadin összetételű kadét leány kardcsapat ezüstérmet nyert a korosztály nápolyi Eb-jén.

A Nápolyban zajló korosztályos vívó Európa-bajnokság harmadik versenynapján is született magyar érem.

A Csonka Dorottya, Rácz Brigitta, Szabó Polli, Tóth Nadin összetételű kadét leány kardcsapat a második helyen végzett.

Az egyéni versenyben két nappal korábban Csonka ezüstéremnek örülhetett, ám mellette mind a három magyar lány az első tízben zárt, így joggal bizakodhattunk az újabb remek szereplésben a csapatviadal előtt.

Balról: Rácz Brigitta, Tóth Nadin, Csonka Dorottya, Szabó Polli Forrás: EFC

A Kovács Laura keretedző által irányított egység a georgiaiakkal kezdett volna a 16 között, ám az ellenfél sérülés miatt visszalépett az összecsapástól (ők három fővel érkeztek az Eb-re a fegyvernemben). Bár nem feltételezzük, hogy a lányok nem nyertek volna, de azért sem bánkódhattunk az elmaradt találkozó miatt, mert az egyik reménységük, Alexandra Kuvaeva például az egyéni versenyben Tóthot és Szabót is kiejtette, csupán az elődöntőben maradt alul Csonkával szemben. Így aztán kezdésként a franciákat verték nagyon simán, 45:22-re a lányok, majd a törökök elleni elődöntőben sem kellett túlságosan izgulni (45:31).

A fináléban a házigazda olaszok már más szintet képviseltek, mint az addigi kihívók. Vittoria Mocci friss Európa-bajnokként, Francesca Romana Lentini Eb-bronzérmesként vívott már a csapatban, de a döntőben harmdikként pástra lépő Diletti Fusetti is bizonyította, hogy képzettségben kicsit sem marad el társaitól. Az olaszok az aranyéremért vívott meccsen folyamatosan növelték az előnyüket, az utolsó párosításban pedig jött az egyéni döntő visszavágója Csonka és Mocci között, ám akkor már tíz tus volt a hazaiak előnye (40:30). Csonka azért még odatette magát a végén, és 10:5-re hozta az asszót, amely a szépítéshez volt elegendő. Az olaszok 45:40-re nyertek,

a magyar lányok nyakába pedig nagyon értékes, szépen csillogó ezüstérem került.

A kardozó lányok Eb-ezüstéremig hajtották egymást Forrás: EFC

A kadét leány kardcsapat a tavalyi, tallinni Eb-n is ezüstérmet szerzett. Annak a négyesnek Csonka Dorottya és Tóth Nadin is tagja volt Domonkos Emese, valamint Kónya Csenge mellett. 

A Bartus Claudia, Kollár Anna, Simon Borbála, Szeverényi Sára alkotta kadét leány tőrcsapat az ötödik, az Antal Máté, Kelemen Boldizsár, Kiss Donát, Taivainen Bence felállású kadét fiú párbajtőregység pedig a hetedik helyen végzett.

(Kiemelt képünkön: az ezüstérmes leány kardcsapat Forrás: EFC)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
7 órája

Öttusa, triatlon: több szám, több siker?

Utánpótlássport
14 órája

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:51

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:59

A 15 legtehetségesebb 23 éven aluli férfi kézilabdázó – ők jelentik a jövőt

Képes Sport
Tegnap, 14:28

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.08. 20:42
Ezek is érdekelhetik