Short track: junior-világbajnok lett Somodi Maja 1500 méteren

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.02.24. 15:41
null
Óriási sikert ért el a 19 éves rövid pályás gyorskorcsolyázó, Somodi Maja: aranyérmet szerzett 1500 méteren a lengyelországi junior-világbajnokságon.

Ahogyan pénteken a honlapunkon beszámoltunk róla, több magyar továbbjutónak is örülhettünk a rövid pályás gyorskorcsolyázók junior-világbajnokságának első két napján. Köztük volt Somodi Maja is, aki szombaton 1500 méteren az A-döntőben állhatott rajthoz. Érdekesség, hogy az elődöntőben nem a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikén végzett, ám így is bejutott a fináléba, mert kvalifikációt érő pozícióban szabálytalankodtak ellene.

A másfél kilométeres verseny végig óriási, szoros csatát hozott: a nyolc indulóból hatan egy másodpercen belül értek célba –

köztük elsőként Somodi, akit a kazah, kínai és koreai riválisa is egy század másodpercen belül követett.

, akit a kazah, kínai és koreai riválisa is egy század másodpercen belül követett.

Junior-világbajnoki címet legutóbb 2017-ben szerzett magyar versenyző: akkor egy bizonyos Liu Shaoang bizonyult a legjobbnak összetettben, miután 500, 1000 és 1500 méteren is nyerni tudott.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt képünk forrása: MOKSZ)

Legfrissebb hírek

Liu Shaoang nem hallgatott orvosára és edzőjére, de így is hős lett belőle Kínában

Téli sportok
2025.03.17. 11:14

Rövid pályás gyorskorcsolya: Kanada a Liu testvéreket is a soraiban tudó kínai férfiváltó előtt nyert a pekingi vb-n

Téli sportok
2025.03.16. 11:05

Rövid pályás gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a női váltó a vb-n

Téli sportok
2025.03.14. 15:26

Short track: lépést tartott a világelittel Végi Diána Laura

Utánpótlássport
2025.03.07. 17:06

Short track: elégedett lehet a magyar utánpótlás az évadával

Utánpótlássport
2025.03.05. 17:21

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra kihagyja a vb-t

Téli sportok
2025.03.05. 16:00

A hónap utánpótlásedzője: február jelöltjei

Utánpótlássport
2025.03.05. 08:55

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
2025.03.03. 08:59
Ezek is érdekelhetik