Vívás: Honvéd-dupla, TFSE- és Vasas-arany a juniorok csapat ob-ján

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.01.21. 19:36
null
Párbajtőrben a Budapesti Honvéd duplázott, kardban a TFSE-s fiúk és a vasasos lányok nyertek aranyat a juniorok csapat ob-ján.

Ezen a hétvégén a junior párbajtőrözők és a kardozók számára rendeztek országos bajnokságot.

A párbajtőrvívók a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban mérték össze a tudásukat, és az egyéni versenynapot követően vasárnap a csapatok léptek pástra.

A fiúknál, valamint a lányoknál is a Budapesti Honvéd és az MTK Budapest fiataljai vívták a döntőt, és mindkét finálét a piros-feketék nyerték.

A fiúk fináléjában a Honvéd Kerényi Gábor, Kiss Donát, Pelle Domonkos, Pluhár László összeállítású négyese 45:36-ra győzte le az MTK második számú gárdáját, míg a lányoknál Gachályi Gréta, Kálmán Zille, Szabó Panna, Szilárd Anna felállású egység nyert 45:39-re az aranyéremért.

A párbajtőröző fiúk dobogója Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Gachályi Gréta ezzel két elsőséggel zárta a hétvégét, hiszen szombaton az egyéni versenyben sem talált legyőzőre.

A párbajtőröző lányok dobogója Forrás: Magyar Vívó Szövetség

A kardozók a Honvéd vívótermében rendezett országos bajnokságán is akadt két duplázó.

A TFSE-s Tóth Bertalan és a vasasos Spiesz Anna ugyanis az egyéni diadalát követően a csapattársaival is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára.

A kardozó fiúk dobogója Forrás: Magyar Vívó Szövetség

A TFSE Csoba Botond, Hanzély Zsombor, Tóth Bertalan, Vajda Oszkár összetételben 45:34-re nyerte a BVSC elleni döntőt, míg a Vasas Bende Barbara, Bognár Liza, Domonkos Emese, Spiesz Anna igen erős kvartettje a fináléban 45:28-ra nyert a törökbálintiakkal szemben.

A kardozó lányok dobogója Forrás: Magyar Vívó Szövetség
JUNIOR PÁRBAJTŐR ORSZÁGOS CSAPATBAJNOKSÁG (GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTKÖZPONT)

Férfiak. 22 induló. Végeredmény: 1. Honvéd (Kerényi Gábor, Kiss Donát, Pelle Domonkos, Pluhár László, edzők: Budai István, László István, Peterdi András), 2. MTK 2, 3. MTK, 4. Vasas, 5. BVSC, 6. DSI Debrecen, 7. Tata, 8. Danubius. A döntőben: Honvéd–MTK 2 45:36.
Nők. 14 induló. Végeredmény: 1. Honvéd (Gachályi Gréta, Kálmán Zille, Szabó Panna, Szilárd Anna, edzők: László István, Peterdi András, Salamon Gábor, Diera Ferenc), 2. MTK, 3. Vasas, 4. MTK 2, 5. DSI Debrecen, 6. PTE-PEAC, 7. Békéscsaba, 8. Tapolca. A döntőben: Honvéd–MTK 45:39.

JUNIOR KARD ORSZÁGOS CSAPATBAJNOKSÁG (HONVÉD VÍVÓTEREM)

Férfiak.15 induló. Végeredmény: 1. TFSE (Csoba Botond, Hanzély Zsombor, Tóth Bertalan, Vajda Oszkár, edző: Patócs Ákos), 2. BVSC, 3. Vasas, 4. KVSE, 5. Törökbálint, 6. Vasas 2, 7. BVSC 2, 8. Debreceni EAC. A döntőben: TFSE–BVSC 45:34.
Nők. 10 induló. Végeredmény: 1. Vasas (Bende Barbara, Bognár Liza, Domonkos Emese, Spiesz Anna, edzők: Riba Ferenc, Sárközi Gergely, Boros György, Kósa Miklós), 2. Törökbálint, 3. KVSE, 4. UTE, 5. Debreceni EAC, 6. BVSC, 7. Honvéd, 8. Vasas 2. A döntőben: Vasas–Törökbálint 45:28. 

Eredmények forrása: hunfencing.hu

(Kiemelt képünkön: a Vasas női juniorcsapata Forrás: Magyar Vívó Szövetség)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Röplabda: vereség Törökország ellen az U16-os leány Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Birkózás: Arsunkaev Musza ezüstérmes a caorlei U20-as Eb záró napján

Utánpótlássport
5 órája

Úszás: Bagi Zoltán ötödik lett a zárónapon

Utánpótlássport
5 órája

Kajak-kenu: 34 éremmel zártak a magyarok az U23-as és ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Vízilabda: bajnok lett a Barcelonetával a 14 éves Toma Kornél

Utánpótlássport
10 órája

Strandkézilabda: bronzmeccset játszhat az U17-es fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Vízilabda: rajtol az U16-os fiúk Európa-bajnoksága Isztambulban

Utánpótlássport
17 órája
Ezek is érdekelhetik