Ökölvívás: eredményes év után, nagy feladatok előtt a hazai utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.01.24. 14:42
null
CHRYZTOPH
Számos fiatal magyar ökölvívó bizonyított a 2023-as korosztályos világversenyeken, az utánpótlás képviselőinek pedig idén is bőven lesz lehetőségük az éremgyűjtésre.

Sokáig emlékezetes marad a hazai ökölvívó-utánpótlás 2023-as produkciója, a fiatalok ugyanis számos eseményen bizonyították a tudásukat, a korosztályos világversenyekről pedig minden alkalommal érmekkel tértek haza.

A korosztályos bunyósok ráadásul nemcsak a saját, hanem a felnőttek mezőnyében is jelezték, számolni kell velük;

erre jó bizonyíték a tavaly még U22-eseként sporttörténelmi sikert elérő, első női ökölvívóként olimpiai kvótát szerző Hámori Luca teljesítménye, de gondolhatunk a decemberi felnőtt magyar bajnokságra is, amelyen számos utánpótláskorú induló nyert, illetve szerzett érmet.

„Reménykedtünk benne, hogy a 2022-es eredményeket is túlszárnyalják majd a fiatalok, ez szerencsére megtörtént; remek évet zártak a fiatalok. Az ifjúsági Európa-bajnokság páratlan magyar eredményt hozott, hét érmet, közte egy aranyat is szereztek az indulóink;

De nem szabad megfeledkezni a junior Eb-ről és vb-ről, a serdülők kontinensviadaláról és az U22-es Európa-bajnokságról sem, ezeken mind tapsolhattunk magyar dobogósoknak – összegez a hazai szövetséget jelenleg irányító ügyvivő testület egyik tagja, Juhász Roland. – Hámori Luca az olimpiai kvóta megszerzésével beírta magát a sporttörténelmünkbe, de a decemberi felnőtt magyar bajnokságon is bizonyítottak a fiatalok, az akkor még ifjúsági korúak közül többen is döntőbe jutottak, sőt voltak, akik aranyéremmel térhettek haza. Az utánpótlásra 2024-ben is számos komoly megméretés vár majd, világbajnokságon az ifjúságiak szerepelhetnek majd, akik közül 2023 végén többen felléptek az U22-esek közé, ám így is erős a csapat, elég csak például a junior Eb-győztes, ifjúsági Eb-második Nileborg Krisztiánra gondolni, aki idén is ifiként bizonyíthat.”

(Kiemelt képünkön: a felnőtt ob-n az év korosztályos világversenyein dobogóra álló fiatalokat is elismerték Fotó: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
6 órája

Cselgáncs: kiváló szereplés az EYOF-on, folyatás az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
19 órája

Birkózás: Kazinczy Bálint vigaszágra jutott az U17-es vb-n

Utánpótlássport
20 órája

Röplabda: a franciákkal sem bírt a magyar csapat az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 15:17

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
Tegnap, 14:47

Kajak-kenu: a magyarok nyerték az éremtáblázatot a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
2025.07.27. 20:43

Birkózás: hétfőn kezdődik az athéni U17-es világbajnokság

Utánpótlássport
2025.07.27. 20:05

Vívás: „Szeretek az lenni, akire számíthatnak” – Csonka Dorottya

Utánpótlássport
2025.07.27. 19:18
Ezek is érdekelhetik