Asztalitenisz: Fazekas Lizett nemzetközi szinten is megelőzi a korát

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.01.25. 09:04
null
A 10 esztendős asztaliteniszező, Fazekas Lizett – aki harmadik az újonckorosztály világ- és első az Európa-ranglistáján – döntőt játszott az idősebbek, az U13-asok mezőnyében az osztrák nemzetközi utánpótlás-bajnokságon. Edző-édesapja, a korábbi válogatottjátékos, Fazekas Péter szerint a kislány játéktudásban nemzetközi szinten is megelőzi a korosztályát.

Kiváló formában kezdte az évet a High Life SE 10 éves reménysége, Fazekas Lizett, miután a döntőig menetelt az U13-asok versenyében Linzben, az osztrák nemzetközi korosztályos asztalitenisz-bajnokságon. A hazai leányutánpótlás legnagyobb ígérete közel állt a végső győzelemhez is: a nála két évvel idősebb, japán Nakada Umi ellen meccslabdáig is eljutott, ám az ázsiai végül fordítani tudott, így Fazekasnak be kellett érnie az ezüsttel. Az eredmény azonban így is kiemelkedő.

– mondta a fiatal edző-édesapja, Fazekas Péter az Utánpótlássportnak. – Alapvetően a korábbi harmadik helyei is bravúrosak voltak, mivel fiatalabbként vert nála magasabban rangsorolt játékosokat, és azoknak a sikereknek köszönhetően most már Lizi is kiemeltként kezdhetett. Egyébként Linzben a csoportkörben is találkozott a japán lánnyal, akkor sikerült őt meglepnie a szervákkal, így 3:0-s győzelem lett a vége. A másnapi döntőre már érezhetően felkészültebben érkezett az ázsiai, ennek ellenére Lizi ismét kétszettes előnyt szerzett, mi több, három meccslabdája is volt. Igazából ezek közül egyiket sem játszotta meg rosszul, de sajnos nem tudta lezárni a meccset. Majd az ellenfél erőre kapott, pszichésen előnybe került, és végül megfordította a döntőt.

Lizett tavaly robbant be a nemzetközi élmezőnybe, amikor összesen hét versenyen (Linz, Berlin, Metz, Spa, Havirov, Plzen, Szombathely) nyert érmet, így nem meglepő, hogy vezeti az U13-asok Európa-ranglistáját, és a világranglistán is az előkelő harmadik helyen áll.

„Természetesen örülünk a jó ranglistahelyezéseknek, de a helyükön kell kezelni ezeket, nem reális egyik pozíció sem. Ebben a korosztályban az ázsiaiak csak néhány nemzetközi viadalra jönnek el Európába, így nagyon kevés a pontjuk, ha van egyáltalán. Emellett a legerősebb európai nemzetek játékosaival sem találkozunk minden viadalon.

(Kiemelt kép forrása: WTT/MOATSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik