Asztalitenisz: a 10 éves Fazekas Lizett döntőt játszott Linzben

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.01.13. 10:52
Címkék
A 10 esztendős Fazekas Lizett döntőt játszott az U13-asok között az osztrák nemzetközi utánpótlás-bajnokságon.

A 10 esztendős Fazekas Lizett Fazekas Lizett

remekelt az U13-asok között az osztrák nemzetközi utánpótlás-bajnokságon.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a korosztályban fiatalabbként is első kiemeltként indult ígéret a főtáblán cseh, majd osztrák játékos elleni győzelemmel jutott döntőbe. Ott a nála két évvel idősebb, 12 esztendős japán Nakada Umival találkozott, aki ellen kétszettes előnybe került, ám az ázsiai kislány fordítani tudott.

Az U13-as fiúknál Vámosi Benjámin pénteken a negyeddöntőben folytatta szereplését, ám a később döntőt játszó ír Peadar Sheridan döntő szett 12:10-re legyőzte őt. Vegyes párosban az U19-esek között Wei Chen Yu és Tanács Nóra bejutott a legjobb 32 közé, ahol román kettőstől szenvedtek vereséget. Az U15-ös vegyes párosoknál két magyar egység is negyeddöntőt játszott. A Gergely Márk, Dohóczki Nóra duó román, a Fegyver Zsombor, Barcsai Sophie kettős pedig lengyel párossal szemben maradt alul.

(Kiemelt képünkön: Fazekas Lizett Forrás: MOATSZ)

Legfrissebb hírek

Teófilo Cubillas elfeledett hősként él Floridában

Képes Sport
6 perce

Elmaradt házi feladat

Népsport
10 perce

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
12 perce

Pályakerékpáros vb: Drijver Bertold az egyedüli magyar induló

Kerékpár
17 perce

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
33 perce

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
50 perce

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
53 perce

Mándity Márkó bemutatkozott a Wolfsburg felnőtt csapatában

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik