Vízilabda: a serdülők is élnek a lehetőséggel a férfi ob I-ben

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.09. 19:58
Címkék
Több serdülőkorú vízilabdázó is hétről hétre lehetőséghez jut a férfi ob I-ben, és igyekszik bizonyítani a felnőttek között.

Az első osztályú női vízilabda-bajnokságban megszokott, hogy számos serdülőkorú játékos kap lehetőséget hétről hétre, azonban a férfi ob I-ben már csak legígéretesebb tinédzserek jutnak kisebb-nagyobb szerephez.

Hivatalosan 9 fordulót játszottak eddig a férfi élvonalban, és

több U17-es pólós is igyekezte bizonyítani, hogy megállja a helyét a felnőttek között.

Ami a gólokat illeti, a háromszoros olimpiai bajnok legenda, Benedek Tibor fia, Mór a KSI-ben 7 meccsen 5 gólt szerzett az idényben, ezzel a serdülők közül ő a legeredményesebb holtversenyben a szintén 5 találatot jegyző, pécsi Imre Kolossal, aki 9 mérkőzésen volt a vízben.

A Pécs ígérete, Imre Kolos serdülőként eddig minden bajnokin játszott az évadban Forrás: NNFoto/nnfoto.hu

A női válogatott élére Mihók Attilával együtt nemrégiben kinevezett szövetségi kapitány, a hazai férfi utánpótlás-nevelésben is vezetői szerepet ellátó Cseh Sándor kisebbik fia, Maxim is a 2007-ben született reménységek közé tartozik, és ahogyan már tavaly is több alkalommal, általában most is ott van a Szolnok felnőtt bajnoki keretében. Bajnoki gólt idén még nem szerzett, de hat meccsen is segítette a csapatát.

A tabellát hibátlanul vezető FTC-ben, egyedüli serdülőként az évadban Paján Bátor három meccsen egy gólt lőtt, a Budapesti Honvédban pólózó Pintér Noah pedig azért kiemelendő, mert 2009-esként, azaz még a gyermekkorosztályba tartozva játszott a KSI ellen, és három góllal hívta fel magára a figyelmet.

(Kiemelt képünkön: Benedek Mór Forrás: KSI)

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
11 perce

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
26 perce

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
27 perce

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
1 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
1 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Gyorsaságimotoros-vb: Megszűnik a MotoE

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik