Vívás: Kollár Anna ötödik a budapesti kadét körversenyen

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.12. 20:11
Címkék
Kollár Anna az ötödik, a fiú tőrcsapat a negyedik helyen zárt a kadét tőrözők budapesti európai körversenyének második napján a BOK-csarnokban.

Nem született magyar érem a kadét tőrözők budapesti európai körversenyének második napján a BOK-csarnokban.

A lányok egyéni versenyében Kollár Anna szerepelt a legjobban, és

a 246 főt felvonultató mezőnyben az ötödik helyen zárt.

Beliczay Sándor törekvéses tanítványa a legjobb nyolcig simán eljutott (a 16 között az így második legjobb magyarként a tizenegyedik helyen záró Bartus Claudia ellen nyert), ám a negyeddöntőben az egyiptomi Sara Amr Hossny 15:13-as győzelemmel búcsúztatta. Anna szeptember végén a somorjai körversenyen a dobogó legfelső fokára állhatott, és akkor legyőzte a most Budapesten végül aranyérmes olasz Ludovica Franzonit is.

A mostani az utolsó évem a kadétok között, és szeretnék még egyszer sikeresen szerepelni ebben a korosztályban. A két fő versenyemnek így a kadét Európa- és a világbajnokságot tekintem. Ezeken szeretnék minél jobb eredményt elérni

– mondta Anna a portálunknak a szezon kezdetén.

Kollár Anna versenyről versenyre megcsillogtatja tudását Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Közben a fiúk csapatversenyében az első számú magyar egység Kosztolányi Hunor, Orovecz Gergely, Sommer Marcell, Zsögön Andor felállásban három könnyed siker után az elődöntőben a franciáktól 45:38-ra, a bronzéremért pedig az olasz negyedik számú gárdától 45:42-re kapott ki, így a negyedik helyen végzett.

A szombaton egyéni ezüstérmes Bodor Áron a verseny előtti ranglista alapján a második számú hazai válogatottban vívott. A magyarok így két éremmel zárták a hazai megméretést. Bodor mellett a Bartus Claudia, Gyapjas Hanna, Kollár Anna, Simon Borbála összetételű leánycsapat is ezüstérmet érdemelt ki az első napon.

(Kiemelt képünkön: Kollár Anna Forrás: Magyar Vívó Szövetség)

Legfrissebb hírek

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern München – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
15 perce

Női kézilabda: Dunaújvárosból érkezett balszélső Szombathelyre

Kézilabda
48 perce

A spanyol válogatott hat gólt vágott a belgáknak a női Európa-bajnokságon

Minden más foci
1 órája

Teher nélkül készülnek a tekvandó-vb-re a Márton ikrek

Egyéb egyéni
1 órája

Kapust cserélhet egymással a Veszprém és a Rhein-Neckar Löwen – sajtóhír

Kézilabda
1 órája

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
2 órája

Bukások, káosz és Merlier-győzelem a harmadik szakaszon

Kerékpár
2 órája

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik