Kézilabda: a fokozatosságban hisz a DVSC-s Nagy Nóra

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.16. 19:24
Címkék
Az NB I/B legeredményesebb utánpótláskorú játékosa a DVSC-Schaeffler kézilabdázója, Nagy Nóra, aki lépcsőről lépcsőre lépkedve haladna a céljai felé.

Remek átmenet a leány kézilabdázóknak az U19-es bajnokság és az NB I között a felnőttmásodosztály, vagyis az NB I/B, amelyben rutinos és fizikálisan erős játékosokkal mérhetik össze a tudásukat hétről hétre, fontos tapasztalatokat szerezve az előtt, hogy bekerülnének a mély vízbe.

Az NB I/B jelenlegi évadának eddigi legeredményesebb játékosaival pár nappal korábban foglalkoztunk, akik közül kiemelkedik a DVSC-Schaeffler 19 éves kézise, Nagy Nóra, aki nemcsak a fiatalokat, hanem a teljes mezőnyt tekintve rendelkezik a legmagasabb gólátlaggal. A 7 meccsen 68-szor beköszönő, jelenleg apró sérülésből lábadozó átlövő úgy áll a góllövőlista ötödik helyén, hogy a top 20-ból mindenki több bajnokin lépett pályára nála.

„Örökmozgó gyerek voltam, több sportágat kipróbáltam, még néptáncoltam is. Egy pici községben, Jászboldogházán nőttem fel; ott nem voltak olyan lehetőségek, mint a nagyvárosokban. Emiatt később jelent meg a kézilabda az életemben, negyedikes vagy ötödikes lehettem, amikor először kipróbáltam. Apukámmal – aki szintén űzte a sportágat – közösen aztán gyakran mentünk ki meccsekre is. Tápiószelén folytattam, ott lettem először gólkirály egy U13-as tornán; ez keltette fel a NEKA érdeklődését. Balatonbogláron több évet töltöttem el, onnan kerültem Debrecenbe – foglalja össze az első kézilabdás éveit Nagy, aki a DVSC előtt mindössze egy NB I/B-s mérkőzésen lépett pályára, a váltás utáni első évadban viszont majdnem minden másodosztályú meccsen bevetették, amit 138 góllal hálált meg. – Nem volt könnyű ezt az akadályt megugrani, ráadásul előtt keresztszalag-szakadásom is volt, emiatt pedig kihagytam egy évet. Teljesen más az NB I/B ritmusa az ifihez képest. A fordulópont a Gárdony elleni, idegenbeli bajnokin jött el (a fiatal 12 találatot szerzett azon a találkozón – a szerk.),

akkor úgy éreztem, megérkeztem a felnőttek közé.
Nagy Nóra Forrás: DVSC Kézilabda

A fiatalt az évad végén a klub legjobb B I/B-s játékosának is megválasztották, amit szerényen kommentált.

„Ha nincs jó csapategység, nem lehet igazán jól játszani. A díj természetesen nagyon nagy örömöt okozott nekem, ám a társaimnak is óriási szerepük volt ebben, hiszen

mégiscsak csapatjátékról van szó, egymás nélkül ez nem menne.

A klub első csapatában már az előző idényben bemutatkozhatott, a jelenlegi évadban pedig az első élvonalbeli gólját is megszerezte, ám még mindig csak kopogtat a „nagyok” ajtaján.

„Fokozatosan, kisebb célokat határozok meg magam előtt. Leginkább az NB I lebeg a szemem előtt,

a Bajnokok Ligája, amiben szabadkártyával elindulhatott a DVSC, inkább csak titkon fordul meg néha a fejemben.

Már azt is remek dolognak tartom, hogy egy bajnoki harmadik, BL-induló együttesnek az edzésén részt vehetek, és fejlődhetek. A kézilabdában és a tanulás terén is maximalista vagyok, mindig a legjobbamat akarom nyújtani; bízom benne, hogy ez hamarosan a célok eléréséig vezet!”

(Kiemelt képünkön: Nagy Nóra Forrás: DVSC Kézilabda)

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
1 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik