Kézi: a sport szeretetére tanítják a fiatalokat a Budapesti Honvédban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.15. 14:29
Címkék
A Veszprém és a Szeged közé beékelődve helyezkedik el a legeredményesebb hazai férfi kézilabdaklubok között a Budapesti Honvéd, amelynek az utóbbi évtizedekben már nem a címek halmozása áll a fókuszában.

Az 1982-ben aratott BEK-győzelem a mai napig a legnagyobb sikere a Budapesti Honvéd férfi kézilabda-szakosztályának, ám arról sem szabad megfeledkezni, hogy a huszadik században hazai porondon is a legeredményesebb klubok közé tartoztak a honvédosok: tizennégy bajnoki címmel, mellette tizenegy dobogós helyezéssel a Veszprém mögött, de a Szeged előtt a másodikak a képzeletbeli rangsorban.

Az elmúlt évtizedek azonban már nem az eredmények bűvöletében teltek, az utóbbi időszakkal kapcsolatban a jelenlegi szakmai igazgató, Stranigg Ferenc így foglalta össze a gondolatait:

„A hőskor után sajnos megszűnt a felnőttkézilabda a klubban, amit aztán újraépítettek, de a korábbihoz hasonló szintre azóta sem tudott eljutni az első csapatunk. Ennek nyilván anyagi oka is van, nem egyszerű ennyi sportágban élvonalbeli tagságot biztosítani, de bízunk benne, hogy a jövőben látunk még NB I-es Honvédot – kezdi a szakember. – Ennek megfelelően már hosszú évek óta az építkezésen és az utánpótlás-nevelésen van a hangsúly. Komoly edzői stáb foglalkozik a fiatalokkal, amelyben válogatottat és NB I-et megjárt szakemberek dolgoznak. Az alapelvünk, hogy a tanulásra és a sportolásra ugyanolyan figyelmet fordítunk, a kettőnek párhuzamosan, azonos fontossággal kell jelen lenni a srácok életében. Erre nem minden hazai egyesület tekint így, elég csak az akadémiákra gondolni. Minél több gyerekkel szerettetnénk meg ezt a sportágat, emellett viszont számos saját nevelésű játékosunk jutott el a felnőttélvonalba az elmúlt években.

Legyen minél több tanítványunkból jó kézilabdázó, de ami még fontosabb, jó ember.

„A jövőkép a klubon belül a harmadosztályig, vagyis az NB II-ig mutat előre, jelenleg ezen a szinten szerepel az első csapatunk  – veszi át a szót a szakosztály U20-as, első osztályban szereplő csapatának vezetőedzője, Borsodi Péter. – Az egyénen van a hangsúly, szeretnénk a srácokat a lehető legtöbbre megtanítani. A tanulás élvezi a prioritást, emellett akarjuk megszerettetni velük minél inkább a kézilabdázást. Olyan sportolókat igyekszünk nevelni, akik értik a játékot. Az ificsapat magja a kezdetek óta itt játszik, és együtt maradtak; jó gyerekek, talán a csibészségből lehetne picit több is bennük.

Az U20-as együttes – amelyben javarészt elsőéves ifik, sőt serdülők is játszanak – jól kezdte a tizennégy csapatos korosztályos élvonalbeli bajnokságot, kilenc forduló után az ötödik helyen áll, a góllövőlistát pedig a honvédos Kardos Márton vezeti, 92 találattal. A játékosok nagyobbik része az NB II-ben is szerepel.

Hogy mennyire odaadóan dolgoznak nap mint nap, jól mutatja, hogy az egyik mezőkövesdi bajnokink előtt többen vizsga után jöttek utánunk, vonattal, csak hogy pályára léphessenek. Bízunk benne, hogy minél tovább jelen lesz az életükben a kézilabdázás és a mozgás.

(Kiemelt képünkön: Kardos Márton (a labdával) Forrás: Budapesti Honvéd) 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
2 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
3 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
3 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik