Vívás: remekeltek a magyarok az európai körversenyen

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.10.15. 20:19
Címkék
A sikeres első nap után vasárnap is nyertek érmeket a magyar vívók a párbajtőrözők budapesti, illetve a kardozók Gödöllőn rendezett európai körversenyén.

A budapesti BOK-csarnokban rendezték a kadét párbajtőrözők, Gödöllőn pedig a kardvívók európai körversenyét. A magyar válogatott az első napon a két helyszínen négy érmet szerzett, erről az Utanpotlassport.hu részletesen beszámolt.erről az Utanpotlassport.hu részletesen beszámolt.

Vasárnap a párbajtőrvívók fővárosi viadalán két magyar érem született: az első napon csapatban aranyérmet szerző Terhes Hanna egyesben harmadik lett, illetve a fiúcsapat (Antal Máté, Kelemen Boldizsár, Kiss Donát, Taivainen Bence) ezüstérmet nyert.

Terhes kitűnően vette az akadályokat egészen az elődöntőig, ahol aztán a későbbi győztes, az amerikai Sharrika Gajjala állította meg. A fiúk az első nap egy ezüst- és egy bronzéremmel zártak egyesben, ezért lehetett reménykedni abban, hogy a csapatversenyen is felállhatnak a dobogóra – így is lett: a döntőben az Egyesült Államoktól kapott ki az együttes. Ki kell emelni, hogy a második számú magyar csapat (Bagyula Tamás, Császár Zoltán, Fehér Mátyás, Petrovszki Áron) is remekelt, és a negyedik helyen zárt.

Gödöllőn a kardozók versenyén szintén két éremmel lett gazdagabb a magyar válogatott: Csonka Dorottya második, Tóth Nadin harmadik lett. Az elődöntőben mindkét párosítás magyar-amerikai csatát, hozott, amelyből Csonka győztesen került ki. A fináléban aztán nem tudott bosszút állni honfitársáért, és Sophie Liu nála is jobbnak bizonyult.

A Berkeszi Dániel, Fabó Ákos, Monori Mátyás, Szalai Zalán összetételű magyar kardcsapat a legjobb 8 közé jutásért az olaszok harmadik számú együttesével vívott, és a lehető legszorosabban, 45:44-re kapott ki, ezzel a 9. helyen végzett.

A VASÁRNAPI EREDMÉNYEK:

KADET NŐI PÁRBAJTŐR EGYÉNI EURÓPAI KÖRVERSENY, BOK CSARNOK

1. Sharika Gajjala (Egyesült Államok), 2. Erica Badea (Románia), 3. TERHES HANNA és Varvara Bazuglaya (Ciprus), …11. SZILÁRD ANNA, …16. PORKOLÁB EVELIN, …20. LEHOCZKY CSENGE, …24. HORVÁTH LOTTI, …30. ZLOTA EMMA, …44. KONCZEK LINA, …51. RÓNASZÉKY IZABELLA, …53. ZALA BOGLÁRKA, 54. JUHÁSZ HANNA, …57. RÓZSÁS JÚLIA, 58. VÉCSEY KATALIN, 59. LIPPAI DIÁNA, …61. ORBÁN DORKA.

KADET FÉRFI PÁRBAJTŐRCSAPAT EURÓPAI KÖRVERSENY, BOK CSARNOK
1. MAGYARORSZÁG (ANTAL MÁTÉ, KELEMEN BOLDIZSÁR, KISS DONÁT, TAIVAINEN BENCE, 2. Egyesült Államok, 3. Egyesült Államok 4, 4. MAGYARORSZÁG 2 (BAGYULA TAMÁS, CSÁSZÁR ZOLTÁN, FEHÉR MÁTYÁS, PETROVSZKI ÁRON), …24. MAGYARORSZÁG 4 (BOBACH ARTÚR, MAKAI BENJÁMIN, SÜKETES CSABA, SZŐRFI DOMICIÁN), …31. MAGYARORSZÁG 3 (APJUK BALÁZS, BÁCS ZERIND, KOCH LÉNÁRD, TÓTH KOPPÁNY).

KADET NŐI KARD EGYÉNI EURÓPAI KÖRVERSENY, GÖDÖLLŐ
1. Sophie Liu (amerikai), 2. CSONKA DOROTTYA, 3. TÓTH NADIN és Sophia Schiminovich (amerikai), …13. SZABÓ POLLI, …19. BÁCSKAY KINCSŐ, …21. IMRE DÓRA, 22. BÍRÓCZI NÓRA, …27. RÁCZ BRIGITTA, …32. VARGA REBEKA, …54. KOMJÁTI BOGLÁRKA, …62. BRUNHES ESTELLA.

KADET FÉRFI KARDCSAPAT EURÓPAI KÖRVERSENY, GÖDÖLLŐ
1. Egyesült Államok , 2. Egyesült Államok 2 , 3. Olaszország 5, …9. MAGYARORSZÁG (BERKESZI DÁNIEL, FABÓ ÁKOS, MONORI MÁTYÁS, SZALAI ZALÁN), …33. MAGYARORSZÁG 2 (BÓDI IGNÁC, BÓKA BENDEGÚZ, MÓDOS FERENC, STEINBACHER JÁNOS), …37. MAGYARORSZÁG 3 (FODOR BENDEGÚZ, KELLNER-NAGY ÁDÁM, PETŐ OLIVÉR, SÓTY BOLDIZSÁR).

(Kiemelt képünkön: Terhes Hanna két érmet szerzett az európai körversenyen Forrás: hunfencing.hu)

 

Legfrissebb hírek

Formula–E: Evans a pole-ban; a Rowland a csoportjából sem jutott tovább a londoni időmérőn

Egyéni
16 perce

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
22 perce

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
27 perce

A Kisvárda támadó középpályása az NB II-be igazolt

Labdarúgó NB II
39 perce

Vívás: a bronzért vív férfi tőrcsapatunk a vb-n

Egyéb egyéni
41 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pisont István üzent a rozsályiaknak

Hátsó füves
42 perce

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
54 perce

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik