Nyílt vízi úszás: Fábián Bettinának aranyat ért az ezüst

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.26. 20:58
Címkék
Második lett a nyílt vízi úszók Európa-kupa-sorozatának hétvégi utolsó, barcelonai állomásán a 18 éves Fábián Bettina, aki ezzel megnyerte a széria összetett versenyét. Diadal a javából!

Miután a hat állomásból álló Ek-ban egyre-másra hozta a szebbnél szebb eredményeket dobogós helyezések formájában, Fábián Bettina mind közelebb került ahhoz, hogy „állomásfőnök” váljék belőle, azaz övé legyen a sorozat első helye. A mögöttünk hagyott víkendenFábián Bettina mind közelebb került ahhoz, hogy „állomásfőnök” váljék belőle, azaz övé legyen a sorozat első helye. A mögöttünk hagyott víkenden

nem is szalasztotta el a hatalmas esélyt: másodikként csapott célba az olimpiai távú, vagyis tíz kilométeres erőpróbán, a barcelonai ezüst pedig az Ek egészét tekintve aranyat ért számára.

„Ez volt a terv, hogy meglegyen az összetett elsőség, és mivel a legfőbb vetélytársam, az olasz Arianna Bridi végig mögöttem volt, biztos lehettem az összetett győzelemben, még ha a német lány, Lea Boy ezúttal jó egy másodperccel gyorsabb is volt nálam” – mesélte honlapunknak a Ferencváros kiválósága.

A korábbi ifjúsági világbajnok, aki medencében is aratott korábban komoly sikereket, immár „főállásban” a nyílt vizeken hasítja a habokat, e hét végén például a korfui junior Európa-bajnokságon indul. Elmondása szerint egyéniben tíz kilométeren és a 4x1250 méteres váltóban rajtol. Ám korántsem csupán egy lesz a sok kontinentális viadal közül a görögországi. A kérdésre, hogy milyen érzésekkel vág neki élete utolsó korosztályos Eb-jének, ekként válaszolt a 19. születésnapját decemberben ünneplő sportoló:

Kettős érzésekkel indulok Korfura – mondta. – Ez az utolsó versenyem ifistaként, ezért egyfelől fájni fog a szívem, hogy vége. Másfelől meg már nagyon várom, hogy minél többet versenyezhessek a felnőttek között, ahol – a korom miatt is – eddig könnyebb dolgom volt mentálisan...

A korosztályos búcsúfellépésén úgy akar elköszönni, hogy az méltó legyen hozzá.

A görögországi ifjúsági Eb-n a lehető legtöbbet akarom kihozni magamból. Ez a cél, meg hogy jól érezzem magam, és persze a dobogó, minél előrébb akarok végezni...

– mondta. Talán nem akarta elkiabálni, de mi előállhatunk helyette a bátor kijelentéssel: egyértelműen ő az aranyérem legfőbb várományosa a női tíz kilométeres távon.

Bettina „úszónagykorúként” minél több szereplésben bízik, az ifi Eb-t követően például még vár rá idén egy fajsúlyos megméretés: az a világkupa-viadal, amely felnőtt-világbajnoki kvalifikációs verseny, és amelynek Izrael ad otthont decemberben.

Hozzátette, hogy kiváló szakember segíti a fejlődését az FTC-nél Kutasi Gergely személyében, akivel két esztendeje dolgozik együtt.

Nagyon jó edző, közös munkánkat minősítik az eredmények, amelyeket eddig elértünk, s a jövőben is el fogunk tudni érni. Most a nagy cél az indulási jog megszerzése tíz kilométeren a jövő nyári, párizsi olimpiára.

(Kiemelt képünkön: Fábián Bettina lett a 2023-as nyílt vízi Európa-kupa összetett győztese Forrás: Nemzeti Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik