Labdarúgás: kikapott a szlovénoktól a magyar U16-os válogatott

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.28. 20:49
Címkék
A magyar U16-os labdarúgó-válogatott 3–2-re kikapott idegenben a Szlovénia elleni felkészülési mérkőzésen.

Kedd délután a Zala megyei Nován már összecsapott a magyar és a szlovén U16-os labdarúgó-válogatott, a felkészülési mérkőzésen akkor – Bősze Levente 91. percben szerzett góljával – 1–0-ra a Szalai László szövetségi edző vezette csapat nyert.Bősze Levente 91. percben szerzett góljával – 1–0-ra a Szalai László szövetségi edző vezette csapat nyert.

Csütörtökön, immár Szlovéniában ismét találkoztak a fiatalok, a meccs pedig megint a hosszabbításban dőlt el. A fordulatos összecsapáson a magyar gólokat Galambos János és Soós Flórián szerezte; a házigazdák a 92. percben találtak be harmadjára, ezzel kialakítva a végeredményt (3–2).

„(...)Ma kevésbé sikerült megvalósítani, amit elterveztünk. Hogy ennek oka a keddi győztes mérkőzés fáradtsága, az első meccs utáni hazautazók és sérültek hiánya vagy más volt, a későbbiekben kielemezzük. 

Meglehetősen bosszantó, hogy ki nem kényszerített hibákból kaptunk gólokat,

összehoztunk két büntetőt, majd a 92. percben, szabadrúgás után jött a harmadik. Azonban az izlandi mérkőzések után ez a két találkozó is kitűnően szolgálta az elsődleges célunkat, hogy a jövő évi Eb-selejtezőkre kialakuljon egy olyan csapat, amely eredményesen tud majd szerepelni a tétmeccseken” – idézi Szalai Lászlót az MLSZ.

(Kiemelt képünk forrása: MLSZ)

Legfrissebb hírek

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
7 perce

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
27 perce

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
36 perce

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
1 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
1 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik