Kosár: ötödik helyen zártak az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.08.13. 17:56
Címkék
A Faragó Péter irányította U16-os fiú kosárlabda-válogatott az észtek legyőzésével az ötödik helyen végzett a romániai B-divíziós korosztályos Eb-n.

A csehek elleni, sima győzelem után a magyar csapat a záró napon az ötödik helyért léphetett pályára, és keretesbe szerkezetbe foglalva szereplésüket, a nyitó meccs után a mieink ismét az észtekkel mérkőztek meg a romániai Pitestiben zajló, B-csoportos U16-os fiú Európa-bajnokságon. Az első összecsapáson 69–67-re győztek az észtek.

Második alkalommal Faragó Péter együttese kezdett jobban, és a nyitó negyed után 19–12-re vezetett. A folytatásban viszont a baltiak játszottak jobban, így hamar megfordították az állást (22–24). Majd a félidő utolsó szakaszában ismét a mieink irányítottak, s ennek köszönhetően négypontos előnnyel várhatták a második félidőt (38– 34).

A hullámzóan alakuló harmadik felvonásban tíz ponttal elléptek a magyar fiúk (52–42), a negyedik negyed kezdetére azonban csak négyre olvadt a különbség (50–54).

Öt perccel a vége előtt már 67–50-re is vezetett válogatottunk, végül öt ponttal, 73–68-ra nyert az észtek elleni helyosztón.

A magyar válogatott legjobbjaként Flasár Zalán és Mezőfi Márk egyaránt 17-17 ponttal zárt.

A záró sikerrel a mieink az ötödik helyet szerezték meg a tornán,

és ezzel – a fiúválogatottakat tekintve – az elmúlt évek legjobb eredményét érték el a másodvonalbeli kontinenstornákon.

Az Eb első három helyezettje jut fel az elitbe, az A-divízióba. 

B-DIVÍZIÓS U16-OS FIÚ EURÓPA-BAJNOKSÁG, PITESTI (ROMÁNIA)
Az 5. helyért zajló helyosztó
Magyarország–Észtország 73–68 (19–12, 19–22, 14–11, 21–23)
Magyarország: Nyikos 2, Lukácsi 8, Hanzély 2, Mezőfi 17/3, Rosta 10. Csere: Tallós 13/3, Fekete-Gál 2, Flasár 17, Teszárik 2.

(Kiemelt kép forrása: FIBA.Basketball)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik