Kézilabda: elkezdte a vb-felkészülést a junior férfiválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.06.01. 20:58
Címkék
Június elsejével célegyenesre fordult a junior férfi kézilabda-válogatott vb-felkészülése; a fiatalok kevesebb mint három hét múlva kezdenek a német-görög közös rendezésű eseményen.

Június elsejével immár kijelenthető, hogy elérkeztünk a nyári korosztályos kézilabda-világversenyek kapujába: elsőként a magyar junior férfiválogatotton lesz a sor, hogy megmutassa a tudását.

A fiatalok az U21-es világbajnokságon, utolsó utánpótlás-megméretésükön szerepelhetnek június második felében, amire a hónap első napján el is kezdték a felkészülést a játékosok.

A Sótonyi László szövetségi edző által irányított csapat tavaly Európa-bajnokságon szerepelt, amelyen az előkelő ötödik helyet szerezte meg. Az együttes nemrégiben a franciaországi Tiby-kupán a sok hiányzó ellenére is jó formát mutatott, aranyérmes lett a minitornán, így bizakodva kezdhetik a vb előtti utolsó heteket Lukács Péterék

Az esemény rangjához mérten komoly munka vár a játékosokra, akik a sűrű programot csütörtökön Balatonbogláron, a NEKA létesítményében kezdték meg, vasárnaptól pedig már Győrben élesíthetik a formát, ahonnan Lengyelország felé veszik az irányt, hogy egymást követő két nap összecsapjanak a hazaiakkal.  

A program június 11-től Tiszakécskén folytatódik, ahol egy hetet töltenek majd a kézilabdázóink; az utolsó két napon ott is párosmeccs vár rájuk, a franciákat fogadják a fiatalok. Ezt gyáli készülődés követi, majd utazás Athénba, a német-görög közös rendezésű világbajnokság (egyik) helyszínére; a csoportbeosztást már tudjuk, a juniorválogatott Dániával, Argentínával és Norvégiával került azonos kvartettbe. A vb június 20-tól július 2-ig tart.

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ)

Legfrissebb hírek

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
14 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
27 perce

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
38 perce

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
2 órája

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik