Evezés: Kifizetődött az elvégzett munka – Pádár Luca

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.05.26. 09:18
Címkék
A franciaországi ifjúsági evezős Európa-bajnokság legjobb magyar eredményét elérő, ezüstérmes Pádár Lucával beszélgettünk a kontinensviadal után.

Évek óta nem szerepelt ilyen eredményesen a magyar küldöttség az ifjúsági evezős Európa-bajnokságon: az egyaránt olimpiai számban induló hat egységünk közül négy A-döntőbe (a legjobb hat közé) jutott, közülük pedig kettő dobogóra is állhatott. A fiú kormányos nélküli négyes (Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Kunstár Simon, Csizmadia Ádám) bronzérmet szerzett, míg a csapat legjobb eredményét az egypárevezős Pádár Luca szerezte, aki második lett a fináléban.Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Kunstár Simon, Csizmadia Ádám) bronzérmet szerzett, míg a csapat legjobb eredményét az egypárevezős Pádár Luca szerezte, aki második lett a fináléban.

Utóbbi először 2019-ben ragadott lapátot, előtte viszont másik sportágban jeleskedett.

„Az evezés elkezdése előtt nyolc éven át úsztam versenyszerűen, ami nagyon jól ment, válogatottként a nemzetközi eredmények sem kerültek el, a korosztályomban pedig mindig ott voltam a legjobb hat versenyző között – emlékszik vissza Pádár. – Aztán viszont újjáépítés miatt bezárták a szolnoki uszodát, így szinte teljesen megszűnt az ottani úszás. Az egyik edzőtársam váltott evezésre, aki aztán csábítgatott engem is, bár sokáig nem adtam be a derekam. Elköltözni viszont olyan fiatalon nem akartunk, hogy máshol sportoljak, így végül lementem az első edzésre, és szép lassan beleszerettem. Elsősorban a remek társaság fogott meg, odafigyelnek ránk a szakemberek, a sok gyakorlás után a pedig a technikára is ráéreztem.

A kezdetektől komolyan vettem az evezést, de arra én sem számítottam, hogy ilyen eredmények lehetnek bennem.”

A fiatal már tavaly is kipróbálhatta magát az ifjúságiak Európa- és világbajnokságán egypárban, utóbbin a hatodik helyet szerezte meg.

„A korosztályban a második legjobb idővel vágtam neki a franciaországi versenynek, így persze, bennem volt, hogy a dobogót érdemes megcélozni, ám próbáltam nem félni a tehertől, hanem motivációvá változtatni azt. Az előfutam után már körvonalazódott, hogy meg lehet a top három, és végül ezüst lett a vége; nagyon boldog voltam, hirtelen el sem tudtam hinni, hogy Eb-második lettem.

Kifizetődött a rengeteg befektetett munka, amit az elmúlt évek során elvégeztünk.

A munka viszont nem áll meg, augusztusban már jön a világbajnokság, ám nem állítok konkrét célokat; a lehető legjobb teljesítményt akarom nyújtani majd.”

Legfrissebb hírek

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – sajtóhír

F1
9 perce

A magyar női válogatott is veretlenül zárta a csoportkört a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
19 perce

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
31 perce

Egy félresikerült etapból többet lehet tanulni, mint tíz győzelemből     

Jégkorong
32 perce

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
43 perce

Sportkönyvtár: Remegő lábak könyve

Képes Sport
1 órája

Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

Európa-liga
1 órája

A para-asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert Las Vegasban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik