Atlétika: Kriszt Sarolta új U18-as magyar csúcsot ért el ötpróbában

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.02.12. 19:46
Címkék
A MATE-GEAC 16 éves atlétája, Kriszt Sarolta új U18-as országos csúccsal nyert a korosztálya fedett pályás összetett magyar bajnokságán.

Szombaton és vasárnap a fővárosi BOK-csarnok adott otthont a többpróbázók felnőtt, U20-as és U18-as fedett pályás összetett országos bajnokságának.

A legfiatalabb lányok között a MATE-Gödöllői EAC 16 éves atlétája,

Kriszt Sarolta 4228 pontos, új U18-as országos csúccsal végzett az első helyen ötpróbában.

A Körmendy Katalin és Máté Alpár által edzett ígéret a súlylökést (11,82) leszámítva mindegyik versenyszámban egyéni legjobb eredménnyel zárt. Magasugrásban 170 cm, 60 méter gáton (0.76/8.25) 8.48 mp, 800 méteren 2:20.52 perc, távolugrásban pedig 612 cm került a neve mellé. Távolugrásban csupán 7 centivel maradt el a versenyszám U18-as magyar csúcsától. Egyébként a korosztály korábbi, benti ötpróba rekordját is az U18-as Eb-ezüstérmes Kriszt Sarolta tartotta 3976 ponttal a nemrég bevezetett 8.25-ös gáttávolságon. Mostani eredménye a régi szabály szerint is rekordnak számítana. 

„Számokra lebontva szoktam örülni vagy búslakodni, de most összességében is nagyon elégedett lehetek – mondja a verseny után a győztes. – Minden számban túlteljesítettem az elvárásaimat. Gáton meg tudtam csinálni, amit gyakoroltunk. Magasugrásban stabilan megy a 170 centi, és ebben még van is. Súlylökésben úgy sem maradtam el sokkal az egyéni csúcsomtól, hogy alig készültünk rá, míg 800 méteren eddig négy másodperccel rosszabbat futottam, de végre elkaptam a ritmust. A távolnak pedig ezért örülök, mert a 612 centis ugrásnál nem volt deszkán a lábam, és így is jó az eredmény. Ötpróbában ezen a gáttávolságon a mi korosztályunk versenyzett először tavaly, így a saját csúcsomat kellett megdöntsem. Viszont az eredmények és az elért pontszám pozitív meglepetés, és további bizakodásra ad okot.” 

Kriszt Sarolta négy versenyszámban is egyéni csúcsot javított Forrás: MASZ

Kriszt Sarolta mögött Lakos Dóra (3367, RKSK) végzett a másodikként, míg Felber Kata Zselyke (3160, SVSE) lett a harmadik az U18-as lányok viadalán. 

A férfiak hétpróbáján az első éves U23-as atléta, a 19 esztendős Gálpál Zsombor győzött. A Budapesti Honvédot képviselő fiatal 5234 pontos egyéni rekorddal nyert Gábris Dávid (4705, KSI) és Katonai Norbert (4367, FTC) előtt. A nők ötpróbáján Krizsán Xénia volt a legjobb (4439, MTK Budapest), a felnőttdobogóra pedig két U23-as versenyző, Szűcs Szabina (4293, BHSE) és Barna Patrícia (3561, KARC) állhatott fel. A harmadik legjobb U23-as Nemes Kincső (3241, KSI) lett. Az U20-asok között Kovács Nóra (3008, KARC), Lak Réka (2519, Vasas), Kerezsi Judit (2311, KARC) volt a sorrend. 

Az U20-as fiúk hétpróbáját Németh Miklós nyerte (5163, BHSE) megelőzve Tari Tibort (4645, Csepeli DAC) és Gyóni-Maksa Leventét (3684, KSI). Az U18-as fiúk hatpróbáján Zemen Zaláné lett az arany (3989, Győri AC), utána Molnár Ádám (3886, Ikarus) és Gréczy Balázs (3636, Szekszárdi Sportiskola) szerepelt a legjobban. 

A részletes eredmények ITT érhetők el. 

(Kiemelt képen: Kriszt Sarolta Forrás: MASZ)

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
28 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
46 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
46 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik