Vívás: Kovács Gergely zsinórban harmadszor a párbajtőr juniorbajnoka

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.01.25. 19:15
Címkék
A 19 éves Kovács Gergely sorozatban harmadik alkalommal nyerte meg a párbajtőrözők junior ob-ját.

A múlt hét végén a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezett junior párbajtőr országos bajnokságon ismét Kovács Gergely szerezte meg az aranyérmet,Kovács Gergely szerezte meg az aranyérmet,

zsinórban harmadik alkalommal.

Az idéntől a Tatabányai SC színeiben vívó, az édesapja, Kovács László által felkészített 19 éves fiatal remek versenyzéssel jutott a döntőbe, melyben 15:7-re győzte le a kadétkorú Antal Mátét. 

„Nagyon örültem az újabb győzelmemnek, hiszen kevesen tudtak egymás után háromszor junior ob-t nyerni – mondja Kovács. – Ha azt vesszük, hogy kadétként is ob-t nyertem az utolsó évemben, akkor ez sorozatban a negyedik sikerem. Most sem volt könnyű nyerni, mert jó vívók vannak a korosztályban, de az előző két évben talán sűrűbb volt a mezőny. A csoportban picit nehezebben lendültem bele, de a táblán már éreztem, hogy jó vége lesz a napnak. Azzal együtt tudtam lazán vívni, hogy azért némi nyomást is tettem magamra, hiszen nagyon szerettem volna a bajnoki címet.” 

Kovács Gergely és edző-édesapja, Kovács László az új trófeával Forrás: Magyar Vívószövetség

Kovács Gergely a nemzetközi páston is rendre megállja a helyét. Tavaly például megnyerte azt az udinei junior-világkupaversenyt, amelyen az idén nem sikerült a címvédése, de csapatban (mellette Kulcsár Viktor, Pelle Domonkos, Somody Soma) ezüstnek örülhetett. Azt megelőzően pedig a rigai junior-vk-n nyert bronzot a csapat Kováccsal, aki a junior Európa-, valamint világbajnokságon zárhatja szépen utánpótláséveit. 

„A junior-világkupaversenyek azért is hasznosak, mert fel lehet mérni a terepet az Európa- és a világbajnokság előtt.

Nemcsak egyéniben szeretnék jó eredményt elérni az Eb-n és a vb-n, hanem csapatban is.

Igyekszem mentálisan is felkészülni a következő időszakra, ebben most már sportpszichológus is segít. Jövőre már a felnőttek között szerepelek, több felnőtt-világkupaversenyen is indultam már, nemrégiben Bernben a harminckettőben is ott voltam. A felnőttek mezőnye jóval erősebb a juniorokénál, de nem átugorhatatlan a szakadék, így bizakodó vagyok.” 

(Kiemelt kép forrása: Magyar Vívószövetség)

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
14 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
31 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
32 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
47 perce

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik