Vívás: Kónya Csenge nyert, Tóth Nadin bronzérmes Bukarestben

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.01.30. 12:14
Címkék
A csapatezüst után Kónya Csenge arany-, Tóth Nadin bronzérmes lett a kadét kardozók bukaresti európai körversenyén.

A kadét kardvívó lányok bukaresti európai körversenyén kitettek magukért a magyar ígéretek, és az egyéni versenynap után ketten is felállhattak a dobogóra.

Kónya Csenge mindjárt annak a legfelső fokára. A Debreceni EAC színeiben vívó, de Svédországban élő és tanuló ígéret remek vívással szerzett aranyérmet a 228 fős mezőnyben. A hazai szövetségi portál beszámolója szerint az édesapja, Kónya Balázs, valamint Dávid László által edzett 16 éves reménység 

a döntőben a sidney-i egyéni olimpiai bajnok kardozó, Mihai Covaliu lányát, Amalia Covaliut győzte le 15:14-re.  

Kijár a dicséret a 15 esztendős Tóth Nadinnak is, aki szintén nagyszerű napot zárt, és csupán az elődöntőben kapott ki 15:10-re a későbbi aranyérmes honfitársától. Varga József BVSC-s tanítványa így bronzéremnek örülhetett. A Kovács Laura keretedző vezette magyar lányok különösen sikeres viadalt zártak a román fővárosban, hiszen szombaton Csonka Dorottya, Domonkos Emese, Szabó Polli, Tóth Nadin összeállításban érdemeltek ki csapatezüstöt

Kadét leány kard egyéni európai körversenye, Bukarest, 228 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Tóth-Shi (amerikai) 15:12, Ocskó-Kerem (török) 15:4, Domonkos-Yang (amerikai) 15:6, Kónya-Gömöri 15:13, Felföldi-Grimaldi (olasz) 10:15, Szabó-Liu (amerikai) 6:15, Kis-Chin (amerikai) 11:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Tóth-Engelman-Sanz (amerikai) 15:12, Kónya-Arena (olasz) 15:7, Domonkos-Manzo (olasz) 14:15, Ocskó-Huszejnova (azeri) 2:15.
Nyolcaddöntő: Tóth-Carafa (olasz) 15:9, Kónya-Mitrus (román) 15:9.
Negyeddöntő: Tóth-Huszejnova (azeri) 15:9, Kónya-Borrelli (olasz) 15:7.
Elődöntő: Kónya-Tóth 15:10. 
Döntő: Kónya-Covaliu 15:14.
Végeredmény: 1. Kónya Csenge (edző: Dávid László és Kónya Balázs, válogatott edző: Kovács Laura), 2. Amalia Covaliu (román), 3. Tóth Nadin (edző: Varga József, válogatott edző: Kovács Laura) és Sophia Chin (amerikai), …19. Domonkos Emese, …32. Ocskó Liliána, …39. Gömöri Gréta, …43. Kis Abigél, …55. Szabó Polli, …61. Felföldi Szonja.
(Eredmények forrása: hunfencing.hu)

Kiemelt képen: Kónya Csenge (balra) és Tóth Nadin Forrás: hunfencing.hu 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
18 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
36 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
36 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
52 perce

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik