Triatlon: öt magyar fiatalnak szurkolhatunk az abu-dzabi U23-as vb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.11.23. 13:02
Címkék
Kiemelt versenyt rendeznek az U23-as triatlonos korosztálynak november utolsó hetében, pénteken ugyanis világbajnokság keretein belül mérhetik össze a tudásukat a fiatalok az Egyesült Arab Emírségek fővárosában; az eseményen öt magyar fiatal indul a kategóriában.

Az idei utolsó kiemelt nemzetközi triatlonverseny kezdődik csütörtökön, hiszen rajtol a 2022-es világbajnokság, amelyen a felnőtt elit kategóriák mellett az amatőrök, a paraszakág képviselői és az U23-as korosztály legjobbjai is megméretik magukat.

Utóbbiban öt magyar versenyzőnek szurkolhatunk: a férfiak között

Dévay Zsombor, Dobi Gergő és Kiss Gergely áll rajthoz.

A fiatalok három héten át készültek Cipruson a vb-t megelőzően, ahonnan hétfőn utaztak át a világverseny helyszínére, az Egyesült Arab Emirátusokba. Az abu-dzabi viadal korosztályos női mezőnyében

Peszleg Dominika és Kropkó Márta is ott lesz,

akik Magyarországon edzettek az esemény előtt. Utóbbi a küldöttség legfiatalabb tagja, 19 évesen bizonyíthat, ahogyan már korábban is tette: legutóbb a chilei felnőtt-világkupán mutatta meg, hogy érdemes vele számolni; az év utolsó vk-futamán a 30. helyet szerezte meg.

A fiatalok programját mindkét nemben pénteken, magyar idő szerint a nap első felében rendezik. A nők rajtolnak előbb, hajnali fél 5-kor, a férfiak startja pedig negyed nyolckor várható.

A részletes program ITT található.

(A kiemelt képen: Kropkó Márta / Forrás: Magyar Triatlon Szövetség)

Legfrissebb hírek

A Milan büntetőt rontott, a Juve sorozatban harmadszor ikszelt

Olasz labdarúgás
3 perce

Világcsúcsok dőltek meg a súlyemelő-világbajnokságon

Egyéb egyéni
6 perce

Kylian Mbappé a lelátón ünnepelt: öccse, Ethan gólja akadályozta meg a PSG győzelmét Lille-ben

Francia labdarúgás
16 perce

Európai kézilabdaligák: már Imre Bence csapata sem százszázalékos

Kézilabda
57 perce

Ötvös Bence elmondta, mennyire volt feldúlt Robbie Keane az öltözőben

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kosár NB I: negyven ponttal nyert a Pécs, mérlege továbbra is hibátlan

Kosárlabda
1 órája

Századosok napja: a 100. hazai NB I-es mérkőzésén a Kisvárda megverte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
2 órája

Ökölvívás: Váradi elődöntős és már biztosan érmes az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik