Úszás: többen az európai élmezőnyben az ifi Eb indulói közül

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.06.03. 08:54
Címkék
Bő egy hónap múlva rajtol a bukaresti ifjúsági Európa-bajnokság, ezért összegyűjtöttük, hogy az idei teljesítmények alapján hol van a magyar fiatalok helye a mezőnyben. A pillanatnyi állapotokból természetesen kár lenne messzemenő következtetéseket levonni, az mindenesetre biztató, hogy Ábrahám Minna, Molnár Dóra és Pádár Nikolett is vezeti a korosztályos kontinensranglistát egy-egy számban.

A fiatalok közül többen is emlékezeteset alakítottak az április végén Debrecenben tartott felnőtt országos bajnokságon, ennek az eredménye, hogy három versenyző, Komoróczy Lora, Molnár Dóra és Pádár Nikolett is bekerült a hazai rendezésű világbajnokságra készülő válogatottkeretbe.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az említettek kihagyják a korosztályos világversenyeket, sőt ha az aktuális ifjúsági Európa-ranglistára nézünk, láthatjuk: favoritként ugorhatnak medencébe a júliusi, bukaresti utánpótlás Eb-n.

Pádár Nikolett egyelőre kiemelkedik európai vetélytársai közül 200 m gyorson Forrás: MÚSZ
Pádár Nikolett egyelőre kiemelkedik európai vetélytársai közül 200 m gyorson Forrás: MÚSZ

Pádár Nikolett egyelőre kiemelkedik európai vetélytársai közül 200 m gyorson  •  Forrás: MÚSZ

Az egyetlen címvédő, a még mindig csak első éves ifjúsági korú Pádár Nikolett (16) a jelek szerint 200 m gyorson az idén is kiemelkedhet az európai mezőnyből. A szegediek ígérete – aki egyébként a tavalyi, kazanyi felnőtt rövid pályás Eb-n ötödik lett – csaknem két másodperccel előzi meg a mögötte következőt (1:57.91), miközben beleszólhat a versenybe 100 és 400 m gyorson is. Mindkét számban a képzeletbeli dobogó harmadik fokán áll, az előbbiben már az övé az ifjúsági magyar csúcs is.

Az országos bajnokságon robbant be igazán az élmezőnybe a Budafóka XXII. SE, néhány hónappal még Pádárnál is fiatalabb hátúszója, Molnár Dóra, aki már példaképe, Egerszegi Krisztina csúcsait ostromolja, százon már meg is javította a rekordot. Ám míg a rövidebb távon „csak” második, kétszázon vezeti a korosztályos kontinensrangsort Molnár (2:09.34), aki gyorson is megállja a helyét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a felnőtt-világbajnokságon is számít rá Sós Csaba szövetségi kapitány a 4x100-as váltóban.

A harmadik magyar éllovas az UTE sportolója, Ábrahám Minna: ő 200 m vegyesen a leggyorsabb ebben az évben (2:14.97). Az, hogy éppen vegyesen, talán azért sem meglepő, mert az a Magyarovits Zoltán edzi, aki a szintén ebben a műfajban rövid pályás Eb-bronzérmes Kós Hubert felkészülését is irányítja. Tovább növeli a korábban Dubajban és Szingapúrban készülő versenyző érmes reményeit, hogy 200 m gyorson is a harmadik helyen áll a rangsorban.

„Dobogósként” készülhet még az Eb-re az 50 m háton második Komoróczy Lora (16), míg a fiúk közül a legelőkelőbb helyen az egyaránt harmadik Mészáros Dániel (17) és Bujdosó Zsombor (17) áll, 200 m gyorson, illetve 400 m vegyesen.

Magyar fiatalok az ifjúsági Európa-ranglistán:
Fiúk

200 m gyors: 3. Mészáros Dániel 1:48.89 FTC
400 m gyors: 6. Mészáros Dániel 3:53.64
800 m gyors: 7. Gálicz László 8:02.48 FTC
1500 m gyors: 4. Gálicz László 15:15.38
50 m hát: 5. Székely Áron 25.62 BVSC
200 m hát: 3. Kováts Alex 2:00.29 Kaposvár
200 m vegyes: 5. Bujdosó Zsombor 2:03.29 Vasas
400 m vegyes: 3. Bujdosó Zsombor 4:22.57
Lányok
100 m gyors: 3. Pádár Nikolett 54.85 Szeged
200 m gyors: 1. Pádár Nikolett 1:57.91, 3. Ábrahám Minna 1:59.92 UTE, 7. Veres Laura 2:01.61 UTE – majdnem két másodperccel vezet
400 m gyors: 3. Pádár Nikolett 4:13.92
800 m gyors: 8. Csulák Lia 16:47.93 Érd
50 m hát: 2. Komoróczy Lora 28.40 Iron
100 m hát: 2. Molnár Dóra 1:00.83 Budafóka, 5. Komoróczy Lora 1:02.32
200 m hát: 1. Molnár Dóra 2.09.34
200 m vegyes: 1. Ábrahám Minna 2:14.97
400 m vegyes: 8. Jackl Vivien 4:50.47

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik