Úszás: három utánpótláskorú versenyző indul a felnőttvébén

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.05.01. 08:54
Címkék
Pádár Nikolett (16) vb-csapatba kerülése papírformának számított, de mellette a remek ob-teljesítménye után Komoróczy Lora (16) és Molnár Dóra (16) is bekerült a keretbe.

A debreceni felnőtt országos bajnokság után hirdette ki a Duna Arénában rendezendő világbajnokságra készülő keretet dr. Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya. A harminckét fős csapatban számos vb-újonc kapott helyet, köztük három utánpótláskorú versenyző is, akik közül kettőnek az indulására néhány hónappal ezelőtt még biztosan kevesebben számítottak.dr. Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya. A harminckét fős csapatban számos vb-újonc kapott helyet, köztük három utánpótláskorú versenyző is, akik közül kettőnek az indulására néhány hónappal ezelőtt még biztosan kevesebben számítottak.

A Szegedi Úszó Egylet 16 éves sportolója, a hazai úszóutánpótlás első számú versenyzője, Pádár Nikolett 100 és 200 m gyorson is nyert Debrecenben, a vb-n azonban csak fő számán, a hosszabbik távon, valamint a 4x100-as és a 4x200-as gyorsváltóban indul.

A 200 m hát magyar bajnoka, Molnár Dóra is bekerült a vb-csapatba Forrás: MÚSZ
A 200 m hát magyar bajnoka, Molnár Dóra is bekerült a vb-csapatba Forrás: MÚSZ

A 200 m hát magyar bajnoka, Molnár Dóra is bekerült a vb-csapatba  •  Forrás: MÚSZ

Hatalmasat úszott a magyar bajnokságon a Budafóka 16 éves ígérete, Molnár Dóra is, aki 200 méter háton öt századmásodperc híján megdöntötte Egerszegi Krisztina 1988 óta fennálló korosztályos rekordját, ám 2:09.34-gyel természetesen így is megnyerte a viadalt, ami egyben vb-indulást is ért neki. Emellett ő is tagja lehet a 4x100-as gyorsváltónak.

A harmadik utánpótláskorú induló pedig Komoróczy Lora, az Iron Swim SE 16 éves úszója, aki a rövid pálya után a nagymedencében is bajnok lett 50 m háton. Sikerét és vb-kerettagságát ezúttal is remek rajtjának és kimagasló víz alatti delfinezésének köszönhette. Érdekesség, hogy ő előbb indulhat felnőtt vb-n, mint korábban bármilyen utánpóltás-világversenyen, miután tavaly lemaradt a junior Eb-ről.

A vizes-világbajnokság medencés úszóversenyeit június 18. és 25. között tartják a Duna Arénában.

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik