A hónap utánpótlásedzője: Tigyi Józsefé a februári díj

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.03.23. 15:42
Címkék
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője februári díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Tigyi József miskolci atlétaedzőé lett.

Az idén alapított díj második kiírásának három jelöltje Tigyi József miskolci atléta-, Lévai Zoltán esztergomi birkózó- és Seres Rudolf budapesti sportlövőedző volt. A kuratórium döntése alapján a februári elismerést – és az azzal járó 200 ezer forintot – a Diósgyőri VTK 50 éves trénere érdemelte ki.Az idén alapított díj második kiírásának három jelöltje Tigyi József miskolci atléta-, Lévai Zoltán esztergomi birkózó- és Seres Rudolf budapesti sportlövőedző volt. A kuratórium döntése alapján a februári elismerést – és az azzal járó 200 ezer forintot – a Diósgyőri VTK 50 éves trénere érdemelte ki.

Balról: Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatója, Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője, Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutó, Tigyi József és Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója FOTÓ: MURA LÁSZLÓ
Balról: Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatója, Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője, Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutó, Tigyi József és Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója FOTÓ: MURA LÁSZLÓ

Balról: Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatója, Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője, Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutó, Tigyi József és Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója FOTÓ: MURA LÁSZLÓ

Tigyi József – aki a Miskolci Sportiskola szakosztályvezetője is – biológia-testnevelés szakos tanár. A városi SI edzőjeként 2000-ben kezdett dolgozni, a szakosztályvezetői feladatokat tíz éve látja el. A kezdetektől fogva eredményes versenyzők kerültek ki a kezei közül. Eddig nyolc tanítványa jutott el tizenöt korosztályos világversenyre: a magasugró Pál Robin és Török Gergely, a hármasugró Iván Zsombor, a többpróbázó Nemes Rita és Baglyos Vivien, a gátfutó Bacsa Fanni, Edőcs Fanni és Tóth Anna. Versenyzői számos országos bajnoki címet és helyezést értek el. Jelenleg a Miskolci Egyetemen testnevelő tanáraként is dolgozik, továbbá a Magyar Atlétikai Szövetség Északkelet-Magyarországi régiójának igazgatójaként tevékenykedik; 2022-től a DVTK edzője.

Februárban tanítványa – akivel már hat éve foglalkozik –, az idei évtől a DVTK színeiben versenyző, 18 éves Tóth Anna 60 méteres gátfutásban korosztályos hazai rekorddal szerzett aranyérmet a nyíregyházi fedett pályás U20-as bajnokságon. A 8.22 másodperces időeredmény öt századdal volt jobb, mint Sorok Klaudia 2017-ben futott U20-as csúcsa. Ez a teljesítmény nemzetközi viszonylatban is kiváló: az elérése pillanatában a korosztály világranglista-vezető helyét jelentette, és jó viszonyítási alap, hogy tavaly a világ negyedik legjobb eredményének számított volna az U20-as mezőnyben. Ugyancsak februárban, a hónap végén Tóth Anna ezüstérmet nyert Kozák Luca mögött a felnőtt fedett pályás ob-n, ugyancsak 60 méter gáton.

Baji Balázs és Tigyi József FOTÓ: MURA LÁSZLÓ
Baji Balázs és Tigyi József FOTÓ: MURA LÁSZLÓ

Baji Balázs és Tigyi József FOTÓ: MURA LÁSZLÓ

Meg kell említeni, hogy Tóth már tavaly is remekelt: bronzérmet szerzett a Kenyában rendezett U20-as világbajnokság 100 méteres gátfutó számában. Ennek elismeréseként a hazai szövetség Az év áttörése díjjal jutalmazta.

A díjátadón Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatója, Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója, valamint Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője mellett a világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó, Baji Balázs méltatta Tigyi József munkáját.

„Bitang jó edző, akinek a megjelenése, a magatartása és a szaktudása egyaránt kiemelendő, ahogyan az is, milyen nagyszerű közösséget hozott létre Miskolcon – így minősítette a szakembert a nemrégiben a MOB sportolói bizottságának élére is megválasztott, tavaly visszavonult klasszis. – Tanítványa, Tóth Anna pedig a talán legígéretesebb hazai gátfutó, aki biztosan sok örömöt szerez még a sportkedvelőknek.”

„Korábban sosem gondolkodtam azon, hogy mi az edzői hitvallásom, de most, hogy megkérdezték, arra jutottam: talán az a legfontosabb, hogy mindig önmagát adja az ember. És ha a személyisége passzol a szakmájához, a rá bízott versenyzőkhöz, akkor az eredmények sem maradnak el – összegzett a februári győztes, aki hozzátette: őt nemhogy a díj elnyerése, hanem már a jelölés is meglepte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik