Labdarúgás: továbbra is kevés a fiatalok játékideje az NB I-ben

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.01.13. 09:00
Címkék
Ahogyan az eggyel korábbi évadban, a 2021/22-es élvonalbeli bajnokság első felében is az MTK Budapest vetette be leggyakrabban a fiataljait. Összeállításunkban a 2001-ben vagy annál később született magyar futballisták őszi NB I-es játékperceit vizsgáljuk.

Továbbra sem könnyű a fiatal magyar labdarúgók helyzete az NB I-ben: a felnőttélvonalban lehetőséget kapó ifjoncok száma a 2021/22-es évad őszi szezonja alapján – a korábbi évekhez hasonlóan – meglehetősen alacsony. A bajnoki címért küzdő együttesekben ráadásul alig találunk olyan, 2001-ben vagy annál később született játékost, akit rendszeresen bevetnének. A tavaszi folytatást az első helyről váró Ferencvárosban kizárólag a 19 éves Csontos Dominikot küldték pályára, őt is legutóbb augusztus végén… A fővárosiakhoz hasonlóan az idény meglepetéscsapatában, a folytatást másodikként váró Kisvárdában sem a fiatalok kapták a főszerepet (sőt jobbára epizodisták sem voltak), játéklehetőségnek a legtöbbször a hajrában bedobott Czérna Erik (18) örülhetett. Jobb a helyzet a dobogó alsó fokán telelő Puskás Akadémia esetében, hiszen a felcsútiaknál alapember vált a 19 éves Komáromi Györgyből. A tinédzser fejlődését jól mutatja, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző az őszi félév alatt többször jelölte őt a kezdőbe (11-szer), mint az előző évad teljes egészében (10-szer). A támadó legszebb őszi pillanata minden kétséget kizáróan az MTK Budapest elleni győztes gólja volt.Csontos Dominikot küldték pályára, őt is legutóbb augusztus végén… A fővárosiakhoz hasonlóan az idény meglepetéscsapatában, a folytatást másodikként váró Kisvárdában sem a fiatalok kapták a főszerepet (sőt jobbára epizodisták sem voltak), játéklehetőségnek a legtöbbször a hajrában bedobott Czérna Erik (18) örülhetett. Jobb a helyzet a dobogó alsó fokán telelő Puskás Akadémia esetében, hiszen a felcsútiaknál alapember vált a 19 éves Komáromi Györgyből. A tinédzser fejlődését jól mutatja, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző az őszi félév alatt többször jelölte őt a kezdőbe (11-szer), mint az előző évad teljes egészében (10-szer). A támadó legszebb őszi pillanata minden kétséget kizáróan az MTK Budapest elleni győztes gólja volt.

A fiatalok közül az őszi szezonban Varju Benedek (MTK Budapest) kapta a legtöbb játékpercet az NB I-ben Fotó: Török Attila
A fiatalok közül az őszi szezonban Varju Benedek (MTK Budapest) kapta a legtöbb játékpercet az NB I-ben Fotó: Török Attila

A fiatalok közül az őszi szezonban Varju Benedek (MTK Budapest) kapta a legtöbb játékpercet az NB I-ben  •  Fotó: Török Attila

És ha már MTK: a fővárosi gárdának nem sikerült jól az elmúlt időszak, jelenleg a kiesést jelentő 11. helyen áll a tabellán, miközben játékosai a legkevesebb gólt szerezték. Ennek ellenére a kék-fehérek nincsenek reménytelen helyzetben, a sűrű mezőnyben akár már néhány meccses győzelmi sorozattal is eltávolodhatnak a veszélyzónától. A pontok gyűjtögetésében feltehetően továbbra is számítanak a fiatalokra, akiket ők foglalkoztattak a legtöbbet az NB I őszi szezonjában. A képzeletbeli táblázaton jól mutatja „dominanciájukat”, hogy majdnem másfélszer több percet „bíztak” a 2001-es vagy annál fiatalabb játékosaikra, mint az őket követő DVSC (MTK: majdnem 3000; DVSC: kevéssel 2000 alatt). A harmadik hely az újonc Gyirmóté, szorosan követve a debrecenieket.

A fiatalok játékperceinek összevetésében az MTK középhátvédje, a 20 esztendős Varju Benedek áll az élen. Ő az őszi szezon kezdetével alapemberré vált klubjában, miképpen az U21-es válogatottban is, melynek mind a hat őszi Eb-selejtezőjét végigjátszotta.

„Bíztam benne, hogy az előző évadhoz képest növelni tudom a játékperceim számát, és ez sikerültis – mondja Varju. – Annyiszor kaptam lehetőséget kezdőként az ősszel, mint azelőtt összesen. Sok minden közrejátszott, hogy így alakult. Szerencse is kellett hozzá, de azt mondják, az azt éri utol, aki tesz is a céljaiért. Az első NB I-es évemben, a 2020/21-es bajnokságban még fel kellett vennem a ritmust, emiatt több hiba csúszott a játékomba. Sok segítséget kaptam a csapattól, és úgy gondolom, mostanra magabiztosabb, megbízhatóbb futballista vált belőlem.”

A debreceni Baráth Péter eddig az összes meccsen szóhoz jutott a felnőttélvonal jelenlegi évadában Fotó: Kovács Péter
A debreceni Baráth Péter eddig az összes meccsen szóhoz jutott a felnőttélvonal jelenlegi évadában Fotó: Kovács Péter

A debreceni Baráth Péter eddig az összes meccsen szóhoz jutott a felnőttélvonal jelenlegi évadában  •  Fotó: Kovács Péter

Bár a percek számában kevéssel elmaradt az MTK védőjétől, a DVSC-s Baráth Péter (19) és az ősszel a Zalaegerszeg csapatában kölcsönben szereplő, néhány napja azonban a Puskás Akadémiához visszatért Skribek Alen (20) sem bánkódhat. Ők ketten voltak azok a fiatalok, akik az idény mind a tizenhét találkozóján pályára léptek. Rajtuk kívül eseménydús őszt zárt a Gyirmót 20 éves középpályása, Radics Márton is, aki – Varjuhoz és Baráthoz hasonlóan – 1200 játékperc fölé jutott.

Ami az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijelenthető: a sok lehetőséghez jutó – és a kínálkozó alkalmakkal élni tudó – fiatalok jó okkal bízhatnak az előrelépésben. Az előző kiírás két legtöbb percet halmozó fiatalja, Kiss Tamás (Puskás Akadémia) és Schön Szabolcs (MTK Budapest) például tavaly légiósnak állt: előbbi kölcsönben a holland élvonalbeli SC Cambuurterősíti, míg utóbbit az észak-amerikai profibajnokságban szereplő FC Dallas szerződtette. És azóta mindketten magukra húzhatták a felnőttválogatott mezét is.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik