Labdarúgás: a jövőt építik a Zalaegerszeg csapatánál

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.07.31. 15:26
Címkék
Ha a tíz hazai kiemelt akadémia listájára tekintünk, nem fogjuk megtalálni a Zalaegerszeg labdarúgócsapatának nevét, ennek ellenére az utóbbi években több olyan fiatal játékos szerepelt a klubnál, akiknek sikerült a „berobbanás”.

Az NB I-ben szereplő Zalaegerszeg vezetősége tudatosan építi a csapatot és a náluk szereplő ifjú magyar tehetségeket. A 2020/2021-es évadban a ZTE a bajnokság élmezőnyéhez tartozott a 2000 után született futballisták játékperceit tekintve, a másodosztályból való visszajutás óta pedig több fiatal karrierje is meredeken ível felfelé a zalaiaknál nyújtott teljesítményüknek köszönhetően. Nem túlzás kijelenteni: magas a csapat vonzereje az ifjabbak körében.

Ha pedig kirobbanó kék-fehér teljesítményekről beszélünk, megkerülhetetlen az azóta már külföldre szerződő Bolla Bendegúz neve, vagy a legutóbbi évadban 10 gólig jutó, ezzel a fiatalok között legeredményesebb Szánthó Regőé, aki a nyár folyamán visszatért a bajnok Ferencvároshoz.

A 20 éves Beke Péter (kékben) júniusban érkezett a zalaiakhoz Forrás: ZTE
A 20 éves Beke Péter (kékben) júniusban érkezett a zalaiakhoz Forrás: ZTE

A 20 éves Beke Péter (kékben) júniusban érkezett a zalaiakhoz  •  Forrás: ZTE

A nyári átigazolási szezonban újabb tehetségekkel erősödött a Zalaegerszeg kerete: a Puskás Akadémiától Huszti András (20) és Skribek Alen (20) érkezett kölcsönbe, de a zalaiakat fogja erősíteni a következő szezonban az egyaránt külföldről hazatérő Majnovics Martin (20) és Beke Péter (20) is. Utóbbi a Hamburg második csapatától igazolt a zalai klubhoz, az Utánpótlássportnak adott nyilatkozatában pedig elmondta, szerepet játszott a klub szemlélete is a transzfer létrejöttében.

„Az NB I-ben a ZTE az egyik olyan csapat, ahol sok fiatal játszik, próbálják őket építeni, erre alapoznak. Ez is közrejátszott abban, hogy a zalaiak mellett döntöttem, amit nem bántam meg. Már több mint egy hónapja készülök a csapattal, a beilleszkedés pedig könnyedén ment, gyorsan fel tudtam venni a ritmust. Természetesen sokat jelent egy fiatal szempontjából, ha felnőttek között tud napról napra készülni, a lehető legtöbbet igyekszem tanulni tőlük, ellesni a legapróbb dolgokat is. A mi korunkban a legfontosabb, hogy megkapjuk a megfelelő mennyiségű játékpercet, nekem is ez a célom, hogy a lehető legtöbb időt töltsem pályán a következő időszakban. A mi keretünk az egyik legfiatalabb az első osztályban, nagyon motivált mindenki, remélem stabilan tudunk teljesíteni az egész évad során.”

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Egyetemi világjátékok: Székely Zója ezüst-, Palkovits István bronzérmes

Egyéb egyéni
37 perce

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
39 perce

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
1 órája

Komáromi vereség a bajnoki nyitányon

Minden más foci
1 órája

Kós Hubert: Látni akarom, mit tudok kihozni magamból

Vizes vb 2025
2 órája

Koleszár Mihály és Guzi Blanka aranyérmes az öttusa Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Csoboth Kevin csapata bajnokveréssel kezdte a svájci idényt

Légiósok
2 órája

Kajak-kenu: két magyar arany a korosztályos vb-n szombaton

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik