Foltán László kapitány hiányolja a tüzet az ifjúsági fiú kenusoknál

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.04.03. 12:43
Címkék
Felemás érzésekkel zárta a kenusok utánpótlás-kapitánya, Foltán László a serdülő és az ifjúsági keret egyhetes szegedi alapozó edzőtáborát. A szakvezető szerint a leánykenusok és a serdülő fiúk szépen dolgoztak, a ifi fiúk teljesítményével azonban nem volt maradéktalanul elégedett.

A kajakosokhoz hasonlóan az utánpótláskorú kenusok tavaszi alapozó edzőtábora is múlt szombattól most szombatig tartott. A keret a Maty-éri pályán töltötte az elmúlt napokat. A lányok edzéseit Gönczöl János és Varga Attila, a fiúkét pedig Boldizsár Gáspár, Kovács Tamás és Foltán László vezette.Gönczöl János és Varga Attila, a fiúkét pedig Boldizsár Gáspár, Kovács Tamás és Foltán László vezette.

“Bevallom, egy kicsit többet vártam az elmúlt napoktól, mint amit kaptam a férfi ifi kerettől.mondta a szövetség honlapjának a fiatal kenusok szövetségi kapitánya, Foltán László. – Bár jól indult a hét, és van egy mag, amelyik jól dolgozik, viszont a társaság másik felében valahogy nincs az a tűz, amit elvárnék. Többen úgy állnak a munkához, hogyha van kedvük, akkor csinálják, ha pedig nincs, akkor nem.”

Foltán László kapitány hiányolja a tűzet az ifjúsági fiú kenusoknál Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség
Foltán László kapitány hiányolja a tűzet az ifjúsági fiú kenusoknál Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Foltán László kapitány hiányolja a tüzet az ifjúsági fiú kenusoknál  •  Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Az utánpótlás kapitány nemcsak a versenyzők hozzáállásával elégedetlen, hanem a felkészültségükkel is. Szerinte nem véletlen, hogy a szerdai „időremenésre” a 15 kerettagból csak nyolcan tudtak odaállni.

“Tisztelet a kivételnek, de a versenyzők nagy része hanyagolja azokat az edzéselemeket, amelyeket oktattunk nekik az elmúlt hónapokban. Nem csinálják a tisztességes bemelegítést, nem nyújtanak eleget, és kimaradnak a mobilizációs gyakorlatok is. Sajnos úgy látom, hogy ezeket az otthoni műhelyekben sem követelik meg tőlük eléggé. Ez az oka annak, hogy néhány nap nem túl megerőltető vízi alapozás után a fél csapat lesérül, ami 17-18 éves gyerekeknél nagyon nagy baj. Persze van olyan versenyző, akivel elégedett vagyok, jól dolgozott a lágymányosi Uhrin Dávid és a szegedi Molnár Csanád is, bár utóbbi sajnos szintén megsérült.”

Szerencsére a hölgyeknél és a serdülő fiúknál nem ilyen rossz a helyzet.

"A serdülő fiúk hozzáállása tetszik, ők »harapnak« minden edzésen. Persze náluk is vannak sebességkülönbségek, akik elől vannak, azok uralják a versenyeken is a saját korosztályukat. A lányokról is csak jót tudok mondani, teszik a dolgukat, hajtanak keményen az edzéseken, nem állnak meg, nem dobálják el a lapátot, mint néhányan az ifi fiúknál.” – fogalmazott a tréner.

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik