Labdarúgás: nagy nyilvánosságot szánnak a debreceni up-meccseknek

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.12.08. 18:10
Címkék
„Régi vágyam, hogy az utánpótlásmeccsek nagyobb nyilvánosságot kapjanak” – mondja Gulácsi Bence, a Debreceni Labdarúgó Akadémia videóelemzés-csoportvezetője, akinek hathatós közreműködésével immár a zárt kapus szigorítás ellenére is élőben lehet figyelemmel kísérni a DVSC korosztályos csapatainak hazai mérkőzéseit.

A november 9-i szigorító rendelkezések után új korszak vette kezdetét az utánpótlásfutballban, méghozzá a nézők nélküli. Azóta sportmérkőzéseket kizárólag zárt kapuk mögött lehet rendezni, és mint tudjuk: ez a helyzet a fiatalokon túl a szülők, valamint a labdarúgásban dolgozó szakemberek (például játékosmegfigyelők) mindennapjait is megnehezíti.

A Debreceni Labdarúgó Akadémia viszont nem ült a babérjain, hanem azonnal reagált: szerződést kötött egy külső vállalkozóval, amely azóta a korosztályos csapatok összes hazai mérkőzését élőben streameli.

„A miniszterelnök hétfői bejelentése után szombaton már át is álltunk a meccsek online közvetítésére, azóta pedig átlagban 3000-5000 fő közé tehető az egyes összecsapások megtekintése a Youtube-csatornánkon, tehát azt gondolom, kiderült, hogy igenis van igény erre a szolgáltatásra – válaszolt megkeresésünkre Gulácsi Bence, a Debreceni Labdarúgó Akadémia videóelemzés-csoportvezetője. – Az egyik szülőnk vetette fel egyébként ezt a streames ötletet, a megvalósításban pedig fontos szerepet játszott az is, hogy a vezetőink nyíltan és támogatóan álltak hozzá a kezdeményezéshez. Persze, nem találtuk fel a spanyolviaszt, technikailag és pénzügyileg is viszonylag könnyen kivitelezhető volt az átállás, hiszen olyan tízezer forintos nagyságrendről beszélünk.”

A Debreceni Labdarúgó Akadémia online közvetíti korosztályos csapatai hazai mérkőzéseit Fotó: Kovács Péter
A Debreceni Labdarúgó Akadémia online közvetíti korosztályos csapatai hazai mérkőzéseit Fotó: Kovács Péter

A Debreceni Labdarúgó Akadémia online közvetíti korosztályos csapatai hazai mérkőzéseit  •  Fotó: Kovács Péter

Hozzátette, rengeteg pozitív visszajelzést kaptak a streamelést illetően, szinte mindenki jó ötletnek tartotta.

„Első sorban a szülőket szerettük volna kiszolgálni, hogy a vírushelyzet ellenére láthassák gyermekeiket focizni. Azt gondolom, a lehető legjobb választ adtuk a zárt kapus szigorításra. Szerdán például az U17-es és az U16-os csapatunk az Illés Akadémia ellen játszik. Szerintem ez a szombathelyi szülőknek is remek lehetőség, hogy 450 km-ről is megnézhessék gyermekük mérkőzését. Az sem utolsó szempont, hogy így a játékosmegfigyelők és a korosztályos válogatottak szövetségi edzői is jobban szemmel tudják tartani a fiatalokat. Hogy mást ne mondjak, holnap a korosztályos bajnokság első helyén álló U14-es együttesünk is pályára lép, méghozzá a második Honvéd ellen.”

Az más kérdés, hogy a szigorító rendelkezések lejártávalvajon érdemes lesz-e megtartani ezt a rendszert, nyilván hosszú távon a szülők és ascoutok személyes jelenlétét nem válthatják kiaz online közvetítések, mindenesetre a debreceniek úgy vannak vele, hogy mindig az adott helyzethez kell a legjobban alkalmazkodni.

„Reméljük, a vírushelyzet hamarosan enyhül, és mindannyian újra mérkőzésekre látogathatunk. Ettől függetlenül régi vágyam, hogy az utánpótlásmeccsek nagyobb nyilvánosságot kapjanak. Bízom benne, hogy ezt mások is így gondolják, és idővel akár a tévé is közvetíti majd a kiemelt korosztályos bajnokságok legnagyobb érdeklődést kiváltó rangadóit.”

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
22 perce

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
39 perce

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
1 órája

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
7 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
8 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
8 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik