Labdarúgás: az élen telel az ETO FC Győr az U19-es bajnokságban

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.12.20. 09:02
Címkék
A halasztások okozta hektikus hetek után, az őszi szezon második felében nagyszerűen menetelt az ETO FC Győr az U19-es bajnokságban; az élen telelő együttes vezetőedzőjével, Tóth Lászlóval, valamint a góllövőlistát vezető Szalka Mátéval (18) beszélgettünk.

A vártnál talán nehezebben indult az új évad az U19-es bajnokság címvédőjének, az ETO FC Győrnek. Az ifjúsági Bajnokok Ligája-részvételt kiharcoló együttes a harmadik mérkőzésén súlyosnak nevezhető, 7–4-es vereségbe szaladt bele a Vasas Kubala Akadémia ellen, majd a Ferencváros ellen sem jött össze a pontszerzés (2–3). Idő közben Csató Sándor vezetőedző a felnőtt NB II-es csapat szakmai irányítását vette át, ezért átmenetileg az egyéni képzésekért felelős Preszeller Tamás vezette a győri fiatalokat, de mivel így az ő pozíciója maradt volna betöltetlenül, és ezt a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia vezetősége nem akarta, új embert kellett behozni a rendszerbe. Így került az U19-esek élére Tóth László, aki – érdekes módon éppen a Vasas Kubala Akadémiából érkezett Győrbe (jelenleg az ETO mellett az angyalföldiek állnak a legjobban a bajnoki címért való versenyfutásban) –, mindenesetre hamar megtalálta az összhangot a srácokkal.Csató Sándor vezetőedző a felnőtt NB II-es csapat szakmai irányítását vette át, ezért átmenetileg az egyéni képzésekért felelős Preszeller Tamás vezette a győri fiatalokat, de mivel így az ő pozíciója maradt volna betöltetlenül, és ezt a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia vezetősége nem akarta, új embert kellett behozni a rendszerbe. Így került az U19-esek élére Tóth László, aki – érdekes módon éppen a Vasas Kubala Akadémiából érkezett Győrbe (jelenleg az ETO mellett az angyalföldiek állnak a legjobban a bajnoki címért való versenyfutásban) –, mindenesetre hamar megtalálta az összhangot a srácokkal.

Az ETO FC Győr telel az élen az U19-es bajnokságban Forrás: eto.hu
Az ETO FC Győr telel az élen az U19-es bajnokságban Forrás: eto.hu

Az ETO FC Győr telel az élen az U19-es bajnokságban  •  Forrás: eto.hu

„Az elején elég hektikus időszakunk volt, a járvány erőteljesen átírta a szezonunkat. Október közepéig edzeni is alig tudtunk, nem hogy mérkőzést játszani, de szerencsére nagyon gyorsan elsajátították a fiúk azokat a játékelemeket, amelyeket kértem tőlük. Azt gondolom, ennek meg is lett az eredménye: a több mint egy hónapos kényszerszünet után az összes mérkőzésünket megnyertük, ráadásul hat meccsen rúgtunk 25 gólt, amire igazán büszkék lehetünk” – értékeli az eddig látottakat Tóth László.

Az új tréner hangsúlyozza, noha címvédőként vágott neki az új évadnak az ETO, még mindig a fiatalok folyamatos fejlődése a kulcs, a cél ugyanis az, hogy minél többen mutatkozzanak be az NB II-es felnőttalakulatban.

„Jó úton járnak a fiúk. A 2002-esek közül például Vitális Milán (18) és Farkas Balázs (18) már stabilan számba vehető a felnőtteknél, de a minap Erdei Milán (17) és Szalka Máté (18) is profi szerződést kapott, és már mindketten be is mutatkoztak az NB II-ben. Fontos, hogy minél hamarabb bedobjuk őket a mély vízbe. Bár érdekes, mert amikor kérdezgetem őket, többen azt mondták, hogy tempóban az U19-es bajnokik sem sokkal lassabbak. Nyilván fizikálisan jobban megterhelő az NB II, de a Honvéd, a Vasas vagy az MTK ellen – igenis – U19-ben is lehet jó iramú meccset játszani.”

Hasonlóképp vélekedik a korosztályos bajnokság góllövőlistájának vezetője, Szalka Máté (18) is. A korábban az MTK Budapest utánpótlásában szintén megforduló csatár eddigi tíz összecsapásán 12 találatot szerzett, aminek örül, de még közel sem elégedett.

„Egy éve kerültem az ETO-hoz, nagyon jól érzem magam itt. Megtisztelő, hogy egy ilyen nagy múltú klub színeiben debütálhattam a felnőttek között, óriási élmény volt. Igen, az U19-es bajnokságban szerencsére jól megy a gólszerzés, ami fontos, hiszen ez alapján ítélik meg a támadók teljesítményét. Még fontosabb, hogy a csapat végre ismét jól szerepel. Volt egy 3-4 meccses hullámvölgyünk, amin túl kellett lennünk, az új edző érkezése viszont jót tett nekünk. Új felállást próbáltunk ki, amely szerintem nagyon bevált. Persze, mindig van hova fejlődni, de azt hiszem, lesz rá még lehetőségünk bőven, hogy bizonyítsunk. Személy szerint én a ifi BL-t is nagyon várom, bízom a sikeres helytállásban” – mondja a 18 éves reménység.

„Ősszel az volt a cél, hogy a legjobb nyolcban végezzünk, ez kell ugyanis ahhoz, hogy tavasszal is a legjobb hazai csapatokkal játszhassunk. Az ifi BL-ben élvezni kell minden percet, bár az is igaz, hogy most minden párharc egy mérkőzésen fog eldőlni, ami nagy lehetőséget jelent a nemzetközi szinten rutintalanabb együtteseknek. Mindenesetre mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy eredményesen képviseljük az országot ebben a rangos sorozatban” – zárja le a mester.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

MLS – A Seattle kapusát mentővel szállították el

Minden más foci
1 perce

Az Ajaxban és a PSV-ben is nevelkedett szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
49 perce

A nem kellő „no comment” és a csehszlovákok elleni vereséget követő borús értékelés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Carlo Ancelotti fia lesz a klub-vb-szereplő csapat új edzője – sajtóhír

Klub-vb
1 órája

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
2 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
2 órája

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik