Karate: ötvenkét ország versenyzői a budapesti utánpótlás Eb-n

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.06. 14:08
Címkék
A magyar főváros vonzereje, a 2013-as budapesti felnőtt Európa-bajnokság zajos sikere, na és a nyári tokiói olimpia közelsége mind-mind kellett ahhoz, hogy péntektől vasárnapig minden idők legméretesebb korosztályos Eb-jének adhasson otthont a BOK-csarnok.

Ez a hét a magyar karate jeles ünnepeként vonulhat be a japán eredetű harcművészet históriás könyvébe, miután rekordot jelentően 52 ország versenyzőinek részvételével zajlik a kadétok, juniorok és U21-esek budapesti Európa-bajnoksága, amelyre 49 nemzeti sportszövetségi elnök is elkíséri válogatott csapatát. Csaknem ezerkétszáz – egészen pontosan 1185 – ifjú karatés vállalta a megméretést az öreg kontinens minden szegletéből, hogy a vadonatúj Puskás Aréna tőszomszédságában levő BOK-csarnok küzdőterére álljon, köztük az a 36 – 14 év feletti és 21 alatti – honfitársunk is, aki teljesítményével is erősíteni kívánja az utánpótlás idei csúcseseményének ünnepi jellegét.

Ez a hét a magyar karate jeles ünnepeként vonulhat be a japán eredetű harcművészet históriás könyvébe, miután rekordot jelentően 52 ország versenyzőinek részvételével zajlik a kadétok, juniorok és U21-esek budapesti Európa-bajnoksága, amelyre 49 nemzeti sportszövetségi elnök is elkíséri válogatott csapatát. Csaknem ezerkétszáz – egészen pontosan 1185 – ifjú karatés vállalta a megméretést az öreg kontinens minden szegletéből, hogy a vadonatúj Puskás Aréna tőszomszédságában levő BOK-csarnok küzdőterére álljon, köztük az a 36 – 14 év feletti és 21 alatti – honfitársunk is, aki teljesítményével is erősíteni kívánja az utánpótlás idei csúcseseményének ünnepi jellegét. Merthogy – miképpen a sportági elnök, dr. Mészáros János fogalmazott – 2020 a karate éve nálunk a mostani utánpótlás Eb-nek és a tokiói játékoknak köszönhetően. Na meg azért is, fűzhetjük hozzá, mert a jelenlegi rendezvénnyel egyszersmind kellő alapot teremthetünk egy másik kiemelkedő karateviadal, a 2022-ben esedékes, már ugyancsak nekünk ítélt és szintén budapesti színhelyű felnőtt-világbajnokság zökkenőmentes lebonyolításához is. „Komoly sportdiplomáciai siker, hogy Magyarország éppen abban az esztendőben adhat otthont az eseménynek, amikor a sportág először szerepel a nyári olimpián. A célunk az volt, hogy az olimpia évében olyan fiatalok lépjenek tatamira hazai környezetben, akik majd két év múlva a nagy vb-n már a felnőttek között is sikeresek lehetnek” – fogalmazott Mészáros János az Eb-rajt előtt, kijelentve, hogy a szakvezetéssel egyetemben négy-öt magyar éremre számít a Budapesti Olimpiai Központ versenycsarnokában. Az első akár már a nyitónapon megszülethet, miután a kadétok pénteki programjában – az öt fiú és három leány egyéni kumite, vagyis küzdelmi kategória – mellett – végeredményt hirdetnek katában, azaz formagyakorlatban is. Utóbbiban pedig a képzelt ellenfelekkel vívott harc egyik legtehetségesebb magyar megjelenítője, Bárdos Ádám dobogós helyen végezhet, akárcsak egy éve a Dániában rendezett korosztályos Eb-n, ahol második lett. Szombaton áll tatamira a tavaly Aalborgban Európa-bajnokká avanzsált Ilankovic Aleksandra, aki tehát Budapesten címet védhet az 53 kilogrammosok súlycsoportjában. Az éremre esélyesek közé tartozik a sportág első magyar olimpikonja, a 2018-as ifjúsági olimpián ötödikként zárt Baranyi Zsófia (55 kg), és a szintén az Eb befejező napján, vasárnap érdekelt Czagány Dóra (68 kg), akinek nem kevesebb, mint négy medálja van már a korábbi korosztályos Európa-bajnokságokról. Itt és most négy nevet említettünk, de – ahogyan Büchler Zsolt szövetségi kapitány fogalmazott a start előtt – "versenyzőink részéről nyolc-tíz éremmeccsre van esély”, vagyis ennyien katázhatnak vagy kumitézhetnek az aranyért vagy a bronzért. „Ez reális célkitűzés. Az éremesélyesek között pedig egyformán vannak katások és kumitések, és mindhárom korosztályban látunk dobogós helyezésre esélyes versenyzőket" - fogalmazott a szakvezető, aki kiemelte, hogy rekordlétszámú, 36 fős magyar csapat vesz részt az Európa-bajnokságon. A versenyek a selejtezőkkel pénteken, szombaton és vasárnap is 9 órakor kezdődnek a BOK-csarnokban, ahol az első napon 14, a másodikon 11, a harmadikon pedig 10 arany talál gazdára.

Harminchat magyar versenyző próbál szerencsét a budapesti utánpótlás Eb-n  •  Forrás: karate.hu 

Merthogy – miképpen a sportági elnök, dr. Mészáros János fogalmazott – 2020 a karate éve nálunk a mostani utánpótlás Eb-nek és a tokiói játékoknak köszönhetően. Na meg azért is, fűzhetjük hozzá, mert a jelenlegi rendezvénnyel egyszersmind kellő alapot teremthetünk egy másik kiemelkedő karateviadal, a 2022-ben esedékes, már ugyancsak nekünk ítélt és szintén budapesti színhelyű felnőtt-világbajnokság zökkenőmentes lebonyolításához is.

„Komoly sportdiplomáciai siker, hogyMagyarország éppen abban az esztendőben adhat otthont az eseménynek, amikor a sportág először szerepel a nyári olimpián. A célunk az volt, hogy az olimpia évében olyan fiatalok lépjenek tatamira hazai környezetben, akik majd két év múlva a nagy vb-n már a felnőttek között is sikeresek lehetnek” – fogalmazott Mészáros János az Eb-rajt előtt, kijelentve, hogy a szakvezetéssel egyetemben négy-öt magyar éremre számít a Budapesti Olimpiai Központ versenycsarnokában.

Az első akár már a nyitónapon megszülethet, miután a kadétok pénteki programjában – az öt fiú és három leány egyéni kumite, vagyis küzdelmi kategória – mellett – végeredményt hirdetnek katában, azaz formagyakorlatban is. Utóbbiban pedig a képzelt ellenfelekkel vívott harc egyik legtehetségesebb magyar megjelenítője, Bárdos Ádám dobogós helyen végezhet, akárcsak egy éve a Dániában rendezett korosztályos Eb-n, ahol második lett. Szombaton áll tatamira a tavaly Aalborgban Európa-bajnokká avanzsált Ilankovic Aleksandra, aki tehát Budapesten címet védhet az 53 kilogrammosok súlycsoportjában. Az éremre esélyesek közé tartozik a sportág első magyar olimpikonja, a 2018-as ifjúsági olimpián ötödikként zárt Baranyi Zsófia (55 kg), és a szintén az Eb befejező napján, vasárnap érdekelt Czagány Dóra (68 kg), akinek nem kevesebb, mint négy medálja van már a korábbi korosztályos Európa-bajnokságokról.

Itt és most négy nevet említettünk, de – ahogyan Büchler Zsolt szövetségi kapitány fogalmazott a start előtt – "versenyzőink részéről nyolc-tíz éremmeccsre van esély”, vagyis ennyien katázhatnak vagy kumitézhetnek az aranyért vagy a bronzért.

„Ez reális célkitűzés. Az éremesélyesek között pedig egyformán vannak katások és kumitések, és mindhárom korosztályban látunk dobogós helyezésre esélyes versenyzőket" - fogalmazott a szakvezető, aki kiemelte, hogy rekordlétszámú, 36 fős magyar csapat vesz részt az Európa-bajnokságon.

A versenyek a selejtezőkkel pénteken, szombaton és vasárnap is 9 órakor kezdődnek a BOK-csarnokban, ahol az első napon 14, a másodikon 11, a harmadikon pedig 10 arany talál gazdára.

További korosztályos hírekKARATÉBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik