Sportlövészet: a tokiói részvétel a juniorok célkeresztjében

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.09. 17:34
Címkék
Hatalmas küzdelem várható a sportlövők közelgő Európa-bajnoki válogatóin, hiszen több junior puskás lány is jó eséllyel pályázik, hogy részt vegyen a felnőttek kontinensversenyén, ahol még szerezhető olimpiai kvóta.

Izgalmas időszak előtt állnak a junior sportlövők, hiszen puska és pisztoly számokban is két lehetőségük maradt a fiataloknak, hogy részvételi jogot szerezzenek a 2020-as tokiói olimpiára, de reális esélyekkel inkább a puskások indulnak kvótáérta februári lengyelországi 10 m-es Európa-bajnokságon és az azt követő csehországi európai kvalifikációs tornán. Előbbin kettő, utóbbin egy kvótát osztanak. A legnagyobb küzdelem a helyekért a junior lányok mezőnyében várható, hiszen nagyjából öt-hat hasonló kvalitású versenyző küzd meg a három Eb-válogatón azért, hogy a felnőttek közt indítható három fő közé bekerüljön – ugyanis csak a felnőttmezőnyben szerezhető kvóta. Az első válogatóra december 21-én kerül sor.

mész mssz
mész mssz

Mészáros Eszter örülne, ha szereznének még kvótát társai  •  Forrás: MSSZ

„Az ember melyik ujjába harapjon? – kérdezi a világ- és Európa-bajnok Joó Éva utánpótlás-igazgató – Nagyon nehéz dolgunk lesz. Az sem jó, ha nincs versenyzőnk, de az sem, ha ennyi jó van. Lehetetlen megjósolni, hogy a három válogató napján kinek fog kijönni a lépés. A puskás lányok között érdekes lesz, hogy a nagyszerű sportolóinkból, akik bármikor képesek fantasztikus eredményre, ki az a három, aki indulhat az Eb felnőttmezőnyében a kvótáért. A férfiak közt van két erős lövőnk, ott csupán a harmadik versenyző kiléte lehet a kérdés. Hogy az Eb felnőttmezőnyében juniorkorú lányok vesznek majd részt, az igen valószínű, hiszen az idősebbek között is dominálnak. Csehországban pedig majd olyan versenyzőt lenne célszerű indítani, aki valóban jó eséllyel pályázik az olimpiára.”

A vezető szerint azok a juniorok, akik úgymond közel vannak a tűzhöz, és szóba jöhetnek Tokióval kapcsolatban, nemrégiben bekerültek az olimpiai keretbe: a férfiak között Pekler Zalán, a női mezőnyben Horváth Lea. Az év során mindketten bizonyították, hogy képesek kiemelkedő eredményre.

„Ha említenem kell még valakit, akkor a mostanában remek formát mutató
Bajos Gittát vagy a jövőre felnőttkorosztályba lépő Toma Dorinát emelném ki, de Gáspár Lalitáról sem szabad megfeledkeznünk.”

Bizony nem, ráadásul Lovász Dorina és Dénes Eszter is többször megcsillogtatta már képességeit. A fiúk közül még Klenczner Márton tartozik a gyakorlottak közé. Ami biztos, Mészáros Eszter májusban – akkor még 16 évesen – a müncheni világkupán kvótát szerzett, így picit hátradőlve várhatja a soron következő versenyeket. Vagy mégsem?

„Némi pihenés után már elég intenzíven edzek. Heti négy-öt alkalommal töltök el három-négy órát a lőtéren, főként a technikára helyezve a hangsúlyt – mondja Eszter. – A 10 méteres Európa-bajnokságon a juniorok között fogok indulni, hiszen így három lánynak is lesz esélye még a kvótaszerzésre a felnőttmezőnyben. A válogatókon természetesen részt veszek, és ugyanúgy készülök, mint eddig. Ha nekem kellett volna döntenem, melyik korosztályban indulok, én is így döntöttem volna. Az olimpia, ahogy közeledik, egyre többször eszembe jut, az edzéseimet sokkal tudatosabban végzem. Szurkolok a többieknek, mert nagyon örülnék, ha másnak is sikerülne kvótát szereznie a korosztályomból.”

További korosztályos híreinkSPORTLÖVÉSZETBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Babosék legyőzték a harmadik kiemeltet Berlinben

Tenisz
14 perce

Nemcsik Zsolt: Nálunk jobban senki sem várja el az aranyérmet a férfi kardcsapattól

Egyéb egyéni
22 perce

Abszolút rekorddal, 11 aranyéremmel 200 Eb-címig juthatnánk

Kajak-kenu
32 perce

Nincs veszélyben az ETO Konferencialiga-indulása – állítja a győri klub

Európa-konferencialiga
48 perce

EHF: magyar játékos is bekerülhet a férfiak álomcsapatába

Kézilabda
1 órája

Kisvárda: Zalaegerszegről is érkezik játékos – több bejelentés várható

Labdarúgó NB I
1 órája

Molnár Attila nélkül megy a magyar csapat a madridi Eb-re

Atlétika
1 órája

Kézilabda: „A srácok bizonyították, jó úton járnak” – Gulyás István

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik