Kézilabda: felnőttek ellen játszott a női juniorválogatott

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.17. 12:06
Címkék
Lejátszotta az első NB I-es felkészülési mérkőzését a női junior kézilabda-válogatott, miután augusztusban még az ifjúsági korosztályban ezüstérmet nyert a lengyelországi világbajnokságon. Golovin Vlagyimir szövetségi edző saját klubja, az MTK Budapest ellen vezette először harcba a fiatalokat, a találkozót 41–27-re a kék-fehérek nyerték.

B. V. – utanpotlassport.huJúliusban a debreceni vb előtt kinevezett szövetségi edző, Golovin Vlagyimir vezetésével csúcsra ért a női junior kézilabda-válogatott. Háfra Noémiék így utánpótlás-éveiket megkoronázva léptek a felnőttek közé. Helyükre az idei ifjúsági világbajnokságon ezüstérmes, korábban EYOG-győztes és Eb-harmadik alakulat lépett. Az edző szerepe viszont változatlan, és csakúgy, mint a „nagyok”, az U19-esek is hazai rendezésű tornára, agyőri Európa-bajnokságra készülnek.B. V. – utanpotlassport.huJúliusban a debreceni vb előtt kinevezett szövetségi edző, Golovin Vlagyimir vezetésével csúcsra ért a női junior kézilabda-válogatott. Háfra Noémiék így utánpótlás-éveiket megkoronázva léptek a felnőttek közé. Helyükre az idei ifjúsági világbajnokságon ezüstérmes, korábban EYOG-győztes és Eb-harmadik alakulat lépett. Az edző szerepe viszont változatlan, és csakúgy, mint a „nagyok”, az U19-esek is hazai rendezésű tornára, agyőri Európa-bajnokságra készülnek.

 

Golovin Vlagyimir szerint hosszú távon sokat profitálhat az NB I-es mérkőzésekből a juniorválogatott Forrás: MKSZ
Golovin Vlagyimir szerint hosszú távon sokat profitálhat az NB I-es mérkőzésekből a juniorválogatott Forrás: MKSZ

Golovin Vlagyimir szerint sokat profitálhat az NB I-es mérkőzésekből a juniorválogatott • Forrás: MKSZ

 

Az elmúlt két évadhoz hasonlóan ezúttal is megkapják a lehetőséget a korosztályos együttesek, NB I-es ellenfelekkel szemben játszhatnak felkészülési mérkőzéseket. Pál Tamaráék már le is játszották az első meccsüket, mégpedig az élvonalban jelenleg a nyolcadik helyen álló MTK Budapest csapatával. A juniorokkal párhuzamosan a kék-fehéreket irányító – ezúttal a fiatalok kispadján ülő – Golovin így nem szokványos pozícióból figyelhette az összecsapást.

„Nem éreztem kényelmetlenül magam, bár ezúttal kivételesen a másik oldalon álltam. Az MTK játéka tetszett, annak örültem, a junioroknak pedig ez volt az első mérkőzésük a felnőttek ellen, érhető, hogy kicsit meg voltak illetődve. Biztos vagyok benne, hogy lesz ez még jobb is.”

A szövetségi edző célja – aki a nyáron Bohus Beától vette át a társaságot –, hogy minél több játékost kipróbáljon. Így ezúttal akadtak kulcsemberek, akiket nem jelölt a csapatba, például a már 18 évesen junior-világbajnok váci Kácsor Gréta, vagy az érdieket erősítő Schatzl Natalie is pihenőt kapott.

A fővárosi Elektromos Csarnokban rendezett összecsapást az MTK nyerte 41–27-re, a fiatalok közül kiemelkedőt nyújtott a nyolcgólos Pál Tamara,de négyszer talált be Ács Bianka és Háfra Luca is, csakúgy, mint a felnőtteket erősítő 17 éves Tóth Nikolett.

És bár az első meccsen még „akadozott a gépezet”, Golovin Vlagyimir biztos benne, hogy hasznára válnak csapatának az élvonalbeli találkozók.

„Rengeteget fogunk profitálni ezekből a mérkőzésekből. Az előző juniorválogatott tavaly nyert néhány meccset az NB I-es csapatok ellen, de azonnal nem könnyű felvenni a ritmust. Az ellenfelek rutinja, a játékosok gyorsasága rengeteget számít. Az a cél, hogy ezt a játéksebességet megszokják, és át tudják vinni a saját korosztályukba.”

NB I-ES, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, ELEKTROMOS CSARNOK
Női juniorválogatott–MTK Budapest 27–41 (9–20)
Női juniorválogatott:
Csapó,Herczeg,Tóth N. (kapusok),Ács 4, Afentaler 1, Albek, Arany 2, Bánfai 2, Gerháth 2, Háfra L. 4, Kellermann 1, Mihály 1, Pál 8 (3), Stranigg 2, Vámos, Zámori. Szövetségi edző: Golovin Vlagyimir

További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
6 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
7 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
7 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
7 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
7 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
8 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
8 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik