Kocsmár-Tóth István – utanpotlassport.hu „Buenos Aires nagyon hangulatos, az emberek kedvesek és segítőkészek. A belvárosba még nem volt időm bemenni, de jókat mesélnek a többiek, így a csapatverseny után arra is sort kerítek majd” – mondta Rabb Krisztián, aki az ifjúsági olimpia második magyar aranyérmét szerezte.Kocsmár-Tóth István – utanpotlassport.hu „Buenos Aires nagyon hangulatos, az emberek kedvesek és segítőkészek. A belvárosba még nem volt időm bemenni, de jókat mesélnek a többiek, így a csapatverseny után arra is sort kerítek majd” – mondta Rabb Krisztián, aki az ifjúsági olimpia második magyar aranyérmét szerezte.
A sikeré édes, az érem ízéről viszont csak Rabb Krisztián tud mesélni • Fotó: FIE
"Hatalmas élmény ennyi sportoló között mozogni, az olimpiai falu hangulata elképesztő, egyik korábbi versenyemhez sem tudnám hasonlítani. És igaz ez a vívócsarnokra is. Szerencsére sok szurkoló ki tudott jönni, ráadásul az olimpiai csapat tagjai közül is kijárnak jónéhányan" – tette hozzá a Vasas tehetsége, aki ezt követően a vasárnapi menetelés kulcspillanatait is felidézte az utanpotlassport.hu-nak.
„Már a csoportkörben is jó formában éreztem magam, ahogy pedig a főtáblán kezdtem, az egészen elképesztő élmény volt. Az első asszómat a kadétvilágbajnok ellen kellett vívnom, akit 15:8-ra vertem. Ez akkora erőt adott, hogy meg sem álltam a döntőig” – mondta az Andrei Pastin elleni diadalról.
„A finálé nehezen indult, technikás, kellemetlen ellenfél volt a dél-koreai srác, de szerencsére sikerült fordítanom. Fantasztikus érzés volt a dobogó legfelső fokára állni.”
A kadétválogatott szövetségi kapitánya, Ravasz Etele, aki Krisztián felkészülését a helyszínen is segítette, csak annyit mondott közvetlenül a verseny után, hogy a 16 esztendős kardvívó minden szempontból profi hozzáállást és teljesítményt nyújtott.
Ifjúsági olimpiai bajnokunk számára ezzel még nem ért véget a Buenos Aires-i megmérettetés: szerda délután kontinens csapatversenyt rendeznek a vívók számára, ahol mint egyéni győztes, Európa válogatottjában lesz jelenése.
„Ott is szeretnék maximumot nyújtani, és ha lehet, akár nyerni is!” – tette hozzá Rabb Krisztián.
További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.