Ifi olimpia: Felnőtt olimpikonhoz méltóan vívott – Rabb edzője

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.08. 09:38
Címkék
Ifjúsági olimpiai bajnok lett Rabb Krisztián. Az egész nap nagyszerűen versenyző kardvívó felnőtteket megszégyenítő magabiztossággal jutott döntőbe Buenos Airesben, ahol 15:13-ra legyőzte dél-koreai ellenfelét is. A párbajtőröző Zsoldosi Karolina a nyolcaddöntőben búcsúzott.

K. T. I. – utanpotlassport.hu „Profi volt, úgy viselkedett és vívott mindvégig, hogy az egy felnőtt olimpikonhoz is méltó lenne” – nyilatkozta Ravasz Etele, a kadétkorú kardozók szövetségi kapitányaalig pár perccel az után, hogyRabb Krisztiánmegnyerte a döntőt az ifjúsági olimpián. A szakvezető kiemelte: a 16 esztendős sportoló rendkívüli alázattal csinálta végig a felkészülést és a Buenos Aires-i versenyt is.K. T. I. – utanpotlassport.hu „Profi volt, úgy viselkedett és vívott mindvégig, hogy az egy felnőtt olimpikonhoz is méltó lenne” – nyilatkozta Ravasz Etele, a kadétkorú kardozók szövetségi kapitányaalig pár perccel az után, hogyRabb Krisztiánmegnyerte a döntőt az ifjúsági olimpián. A szakvezető kiemelte: a 16 esztendős sportoló rendkívüli alázattal csinálta végig a felkészülést és a Buenos Aires-i versenyt is.

Rabb Krisztián (balra) német ellenfelet búcsúztatott a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia negyeddöntőjében Forrás: FIE
Rabb Krisztián (balra) német ellenfelet búcsúztatott a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia negyeddöntőjében Forrás: FIE

Rabb Krisztián (balra) német ellenfelet búcsúztatott a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia negyeddöntőjében  •  Forrás: FIE

Korosztályos Európa-bajnokunk öt győzelemmel és két vereséggel kezdett a selejtezőben, összesítésben a harmadik legjobb eredménnyel került a tizenhatos főtáblára. Első ellenfelét, a román egyéni kadétvilágbajnok, Andrei Pastint 15:8-cal búcsúztatta, így az ellenfél ismeretében a vártnál jóval könnyebben jutott a negyeddöntőbe.

„Nincs mit finomkodni, egyszerűen kiütötte Pastint, onnan kezdve pedig nem volt megállás. Lehengerlő volt a magabiztossága."

A legjobb négy közé kerülésért a német Antonio Heathcockot győzte le 15:11-re, majd az elődöntőben azzal a Mazen Elarabyval találkozott, aki a táblaelső franciátbúcsúztatta egy körrel korábban. Ám az egyiptomi sem jelenthetett akadályt,A Vasas sportolója ellenállhatatlan vívással 15:6-ra verte, ezzel biztosította helyétaz esti fináléban.

Adöntőben aztán 15:13-ra nyert Hyun Jun ellen, s ezzel megszerezte a magyar csapatmásodik ifjúsági olimpiai bajnoki címét a 2018-as Buenos Aires-i játékokon. Az első aranyérem az úszó Milák Kristóf nyakába került.

Az Amerikában született, s amerikai igazolással is versenyző, ám magyar anya és apa gyermeke, Robert Vidovszky egyetlen lépésre volt a finálétól: 15:14-re kapott ki a döntős dél-koraitól.

A női tőrözők között Zsoldosi Karolina képviselte a magyar színeket, s a nyolcaddöntőben a kínai Fu Jing-junggal szemben maradt alul 15:10-re.

Rabb Krisztiánnal hosszabban is beszélgettünk a kiutazás előtt, az eddigi sikereiről és jövőbeli terveiről szólóinterjútide kattintva lehet elolvasni.

Az utanpotlassport.hu folyamatosan frissülő hírfolyamát itt találják a magyar vonatkozású eseményekről és eredményekről!

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
18 perce

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
6 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
7 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
7 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik