Ökölvívás: 21 ország utánpótlása az egri Bornemissza-emlékversenyen

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.07. 09:17
Címkék
A kesztyűké a főszerep Egerben, a megújult Kemény Ferenc Sportcsarnokban, ott rendezik meg a korosztályos ökölvívók Bornemissza-emlékversenyét. A múltját tekintve Európa legrégebbi bokszeseményéről van szó, már pusztán ezért is kiérdemli a megkülönböztetett figyelmet.

Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu A törökverő hősök egyikének, az Egri csillagokból is jól ismert Bornemissza Gergelynek a nevét viseli a hevesi fővárosban folyó nemzetközi bokszviadal, amelyen 21 országnak a kötelek között kiváltképp otthonosan mozgó legényei és leányai indulnak, köztük természetesen a hazai utánpótlás krémje. Hogy a határokon túl is mennyire népszerűvé lett a torna, jól mutatja, hogy a tavalyi tizenegyhez képest csaknem megduplázódott a résztvevő országok száma.Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu A törökverő hősök egyikének, az Egri csillagokból is jól ismert Bornemissza Gergelynek a nevét viseli a hevesi fővárosban folyó nemzetközi bokszviadal, amelyen 21 országnak a kötelek között kiváltképp otthonosan mozgó legényei és leányai indulnak, köztük természetesen a hazai utánpótlás krémje. Hogy a határokon túl is mennyire népszerűvé lett a torna, jól mutatja, hogy a tavalyi tizenegyhez képest csaknem megduplázódott a résztvevő országok száma.

Egri plakát
Egri plakát
Ha úgy tetszik, idegenforgalmi szempontból is jelentős tömegeket megmozgató esemény a sorszáma szerint 68. Bornemissza-emlékverseny, amelynek sporton túlmutató fontosságára okkal utalt a tornát megelőző sajtótájékoztatón Habis László polgármester és Erdei Zsolt, az olimpiai érmes, világ- és Európa-bajnok ökölvívó, aki tavaly április óta tölti be a szövetség elnöki tisztét. A kontinentális mellett már a világszövetség versenynaptárába is bekerült esemény megrendezéséhez a városi önkormányzat kétmillió forinttal járult, de talán az anyagi segítségnél is fontosabb a hagyományos vendégszeretet, az, hogy az ide látogatók jól, már-már otthon érezzék magukat a rendezvény idején Egerben.

A tornán három kontinens képviseletében várhatóan háromszáz fiatal lép szorítóba, ez alapján is mondhatta Erdei Zsolt a 68. Bornemissza-emlékversenyről, hogy ez az ifjúsági és juniorkorosztályban az egyik legjelentősebb viadal szerte Európában.

Az ingyenesen megtekinthető eseményen ma délután 3-tól folytatódnak a selejtezők, majd csütörtökön az elődöntőket, pénteken pedig a döntőket rendezik meg, egyformán 16 órai kezdettel.

Egyéb korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a Veszprém és a Szeged párharca a bajnoki címért, vízben a Fradi a BL négyes döntőjében

Egyéb egyéni
6 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
6 órája

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
7 órája

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
7 órája

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
8 órája

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
8 órája

Nyéki Balázs: Az esélyesség egyben teher

Vízilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik