Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a Zalaegerszeg

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.07.23. 20:46
null
Szendrei Norbert hosszabbított (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE FC bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Szendrei Norberttel.

Voltak érdeklődők a játékos iránt, korábban a menedzsere, Schultz Levente nyilatkozott az ügyében: Ami Szendreit illeti: egy év múlva lejár a szerződése Zalaegerszegen, és két komoly érdeklődés van iránta, a Paks és a Nyíregyháza is felvette a kapcsolatot a ZTE-vel. A zalaiak szeretnék megtartani Norbit, várhatóan hosszabbítási szándékkal állnak majd elő.”

Szerdán eldőlt, hogy a futballista marad jelenlegi együttesénél: Szendrei Norbert meghosszabbította jövő nyárig szóló szerződését, a csapatkapitány 2027-ig írt alá Zalaegerszegen – számolt be róla a klub a közösségi oldalán.

A 25 éves jobb oldali középpályás 2022-ben érkezett a ZTE-hez a Viditől, azóta 94 találkozón lépett pályára a kék-fehérek mezében, két gólt szerzett és 11 gólpasszt adott, nem mellesleg 2023-ban Magyar Kupát nyert a csapattal – akárcsak 2020-ban a Honvéddal.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Fabricio Amato (argentin, Estudiantes de La Plata – Argentína, legutóbb kölcsönben: Independiente Rivadavia – Argentína), Bakti Balázs (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg), Zan Mauricio Lalovic (szlovén, NK Nafta – Szlovénia), Nagy Zsombor (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Joao Victor (brazil, Ceará – Brazília)
Kölcsönbe érkezők: Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd, ismét kölcsön), Joseth Peraza (Costa Rica-i, AD San Carlos – Costa Rica), Skribek Alen (Paksi FC)
Kölcsönből visszatértek: Huszti András (Videoton FC Fehérvár), Klausz Milán (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Szentlőrinc), Senkó Zsombor (NK Nafta – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Wolf Gergő
Kiszemeltek: 
Távozók: Marko Cubrilo (bosnyák, Radnik Bijelina – Bosznia-Hercegovina), Anderson Esiti (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Jack Ipalibo (nigériai, Torreense – Portugália, szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (magyar-szlovák, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Szafronov (ukrán, szabadon igazolható), Szalay Szabolcs (FK Csíkszereda – Románia, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Sajbán Máté (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Németh Ervin (NK Nafta – Szlovénia)
Kölcsönből visszatért klubjához: Almási László (szlovákiai, Baník Ostrava – Csehország) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Kovács Zoltán: Építkezési fázisban vagyunk

Labdarúgó NB I
25 perce

A Puskás Akadémiától vett kölcsön támadót az MTK

Labdarúgó NB I
12 órája

A mexikói bajnok utánpótlásából igazolt a ZTE

Labdarúgó NB I
15 órája

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
19 órája

A „magyarszabály” miatt került átadólistára a DVTK két légiósa – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Hiba lenne leírni a kora miatt Dzsudzsák Balázst

Labdarúgó NB I
23 órája

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35

Magyar válogatott játékost szerződtetett a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:18
Ezek is érdekelhetik