Foci: kezdődik a negyeddöntő az UEFA Ifjúsági Ligában

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.13. 09:02
Címkék
Kialakult a negyeddöntő mezőnye az UEFA Ifjúsági Ligában. A korosztályos BL-nek is nevezett U19-es sorozatban komoly meglepetéseket nem rögzíthettünk a nyolc állva maradt csapat sorában, ám azt igen, hogy számos kelet-európai együttes megélte a tavaszt, és okozott komoly gondot a sztárkluboknak.

Leiner Soma - utanpotlassport.huKezdjük rövid történelemleckével: a labdarúgó Ifjúsági Liga ötlete először 2010-ben vetődött fel. Abban az esztendőben az Internazionale és a Bayern München játszotta a Bajnokok Ligája döntőjét, három nappal a finálé előtt pedig megmérkőzött a két klub U18-as együttese is. Az olaszok 2–0-ra nyertek (mindkét mérkőzésen), az európai szövetség pedig ihletet kapott.Leiner Soma - utanpotlassport.huKezdjük rövid történelemleckével: a labdarúgó Ifjúsági Liga ötlete először 2010-ben vetődött fel. Abban az esztendőben az Internazionale és a Bayern München játszotta a Bajnokok Ligája döntőjét, három nappal a finálé előtt pedig megmérkőzött a két klub U18-as együttese is. Az olaszok 2–0-ra nyertek (mindkét mérkőzésen), az európai szövetség pedig ihletet kapott.

A bosnyák Zseljezsnicsar az Atletico Madrid ellen is bizonyíthatott Forrás: uefa.com
A bosnyák Zseljezsnicsar az Atletico Madrid ellen is bizonyíthatott Forrás: uefa.com

A bosnyák Zseljezsnicsar az Atlético Madrid ellen is bizonyíthatott  •  Forrás: uefa.com

Ennek ellenére 2013-ig nem született meg a sokszor csak ifi BL-nek „becézett” sorozat kiírása. Akkor az első két évadot amolyan kísérleti jelleggel hirdette meg az UEFA, majd a siker láttán még bővítette is a résztvevő csapatok számát.

A lebonyolítás immár harmadik esztendeje ugyanaz,a szövetség helyt adott a korábban megfogalmazott igényeknek: ősszel az úgynevezett bajnoki ágon azok a klubok szerepelnek, amelyek hazájukban megnyerték a korosztályos sorozatot, de a felnőttcsapatuk nem jutott el a legrangosabb európai sorozatba, míg a Bajnokok Ligája-ágon megmaradt az eredeti lebonyolítási forma: vagyis a nagyokéval megegyező összetételű csoportokban folynak a küzdelmek. Fontos azonban, hogy a bajnoki ágon nem csoportkörben, hanem egyenes kieséses rendszerben vívnak meg a csapatok, a legjobb nyolc pedig tavasszal csatlakozhat a BL-ág csoportgyőzteseihez. Feltéve, ha előbb túljut februárban a kvartettek második helyezett együttesein.

Magyar részről a Puskás Akadémia két éves dominanciája után a Budapest Honvéd-MFA U19-es együttese léphetett elmúlt ősszel a nemzetközi porondra, mint korosztályos bajnok. A montenegrói Szutjeszka kiejtését követően az orosz Krasznodar parancsolt erőteljes megálljt az együttesnek (az összesítésben 1–9…), a kispestiek így nem élték meg a februárt Európában.

Ellentétben több más, kelet-európai csapattal, amelyek felnőttegyüttese szintén nincs rivaldafényben.

A nyolc továbbjutott bajnokcsapat a BL-ág kvartettjeinek második helyezettjeivel csapott össze, a tét pedig a tizenhat közé jutás volt.

A legnagyobb meglepetést talán a szarejevói Zseljeznicsar okozta, előbb a Dinamo Bukarestet, majd a Lokomotiv Zagrebet ejtette ki. A sikertörténet az Atlético Madrid ellen íródhatott volna tovább, a spanyolok azonban 3–1-re diadalmaskodtak Boszniában.A sorozat idei kiírásának másik„fekete lova”a Brodarac volt. A belgrádi klub felnőttcsapata csak a negyedosztályban szerepel, az utánpótlása viszont remekelt ősszel. A Manchester United fiataljai ellen sem okoztak csalódást, igaz, az angolok 2–0-ra győztek, és továbbjutottak a tizenhat közé.

Szoboszlai Dominik (fehérben) egy góllal és hat gólpasszal vette ki részét a Salzburg Portóig tartó meneteléséből Forrás: Wikimedia
Szoboszlai Dominik (fehérben) egy góllal és hat gólpasszal vette ki részét a Salzburg Portóig tartó meneteléséből Forrás: Wikimedia

Szoboszlai Dominik (fehérben) egy góllal és hat gólpasszal vette ki részét a Salzburg Portóig tartó meneteléséből  •  Forrás: Wikimedia

Még „belgrádnyi” távolságra sem kellett kitekintenünk, hogy szomszédos ország bajnokcsapatát vegyük szemügyre az egyenes kieséses szakaszban. A szlovákiai Nyitra U19-es együttese a Feyenoorddal szemben azonban búcsúzott, míg a skandináv térséget egyedül képviselő norvég Molde a Monaco ellen zárta menetelését. A forduló legpikánsabb párharca kétségkívül a Krasznodar és a Real Madrid találkozója volt, hiszen a semmiből kinőtt, immár világszintű munkát végző orosz akadémia gárdája hallatlan magabiztossággal vette – bánatunkra is – az akadályokat. A királyi gárdának sem sikerült legyőznie, a gól nélküli döntetlent követő tizenegyespárbajban azonban a spanyolok voltak a higgadtabbak.

A tizenhat között így „helyreállt a világ rendje”, komoly meglepetést nem találunk a csapatok névsorában. Ugyanakkor a felnőttmezőnyben is kiemelkedő nyugat-európai topklubok mellé a címvédő Salzburg is beférkőzött, Szoboszlai Dominik főszerepet vállalt az osztrák klub meneteléséből. Amely azonban véget ért a Porto ellen, így az utolsó magyar résztvevőtől is elköszönhettünk a nyolcaddöntők után. Az angol együttesek párharcát a Liverpool nyerte a Manchester United ellen, míg a Real Madrid a Bayern Münchent, a Barcelona pedig a Paris Saint-Germain együttesét ütötte el a folytatástól.

A nyolc közé négy angol, három spanyol és egy portugál klub jutott: Real Madrid–Chelsea, Manchester City–Liverpool, Tottenham–Porto és Barcelona–Atlético Madrid párharcot rendeznek a negyeddöntőben, ma, illetve szerdán. A Salzburg búcsúja nyomán címvédésre már nincs esély, ám a Chelsea korábban kétszer, a Barcelona egyszer már elhódította a trófeát. Amennyiben más diadalmaskodik az áprilisi, Nyonban tartandó fináléban, akkor új győztest avat a sorozat.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Hatalmas a fölény pénzügyi téren a PSG javára

Bajnokok Ligája
11 perce

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
12 perce

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
44 perce

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
1 órája

Fennakad-e az olasz falon a triplázni vágyó PSG?

Bajnokok Ligája
1 órája

Csábi Józsefet meglepte, hogy a BVSC nélküle folytatja az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Szombati sportműsor: PSG–Inter BL-döntő és Győr–Esbjerg BL-elődöntő

Minden más foci
9 órája

Elkényeztették a labdarúgás szerelmeseit az idei BL-döntős csapatok; Mészáros Krisztofer a történelmi Eb-érméről

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik