Gokart: a tizenöt éves Kovács Zsombor novemberben a felnőttvébén indul

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.02. 11:34
Címkék
Kovács Zsombort egy ideje már a magyar gokartsport legnagyobb reménységeinek egyikeként tartják számon, s a 15 éves versenyző karrierje az idén újabb lépcsőfokához érkezett. A KMS Europe pilótájaként ugyanis már a felnőttek között versenyez, ráadásul nemrég megnyerte a Közép-kelet-európai Rotax Max-bajnokságot, így – miként tavaly – ismét indulhat az év végi világbajnokságon.

Majer Dániel „Ez volt a debütáló évem a felnőttek között, így az elején konkrét célt nem is fogalmaztunk meg, csak minél jobban akartam teljesíteni. A Közép-kelet-európai bajnokságban egész szezonban elöl voltam, a bajnoki cím azonban csak az ausztriai Bruckban rendezett utolsó fordulóban dőlt el. Elég nehézkesen indult a hétvégém, nem találtuk a megfelelő beállítást, de szombat délutánra minden összeállt, megfutottam a leggyorsabb kört az időmérőn, az elődöntőben pedig a bajnoki cím is az enyém lett, miután a legfőbb riválisom kiesett, én pedig az első helyen értem célba. Úgy döntöttünk, ennek ellenére rajthoz állok a döntőben is. Jól tettük, mert ott is nyertem, a szuperdöntőben pedig a második helyen intettek le” – emlékezett vissza Zsombor a felnőttek között megszerzett, első bajnoki címére.Majer Dániel „Ez volt a debütáló évem a felnőttek között, így az elején konkrét célt nem is fogalmaztunk meg, csak minél jobban akartam teljesíteni. A Közép-kelet-európai bajnokságban egész szezonban elöl voltam, a bajnoki cím azonban csak az ausztriai Bruckban rendezett utolsó fordulóban dőlt el. Elég nehézkesen indult a hétvégém, nem találtuk a megfelelő beállítást, de szombat délutánra minden összeállt, megfutottam a leggyorsabb kört az időmérőn, az elődöntőben pedig a bajnoki cím is az enyém lett, miután a legfőbb riválisom kiesett, én pedig az első helyen értem célba. Úgy döntöttünk, ennek ellenére rajthoz állok a döntőben is. Jól tettük, mert ott is nyertem, a szuperdöntőben pedig a második helyen intettek le” – emlékezett vissza Zsombor a felnőttek között megszerzett, első bajnoki címére.

Kovács Zsombor Közép-Kelet-Európai bajnoki címét ünnepli Forrás: formula.hu
Kovács Zsombor Közép-Kelet-Európai bajnoki címét ünnepli Forrás: formula.hu

Kovács Zsombor Közép-kelet-európai bajnoki címét ünnepli  •  Forrás: formula.hu

Sikerének fényét tovább növeli, hogy mint már oly sokszor pályafutása során, ismét ő volt a mezőny legfiatalabb tagja, zömében 16 és 20 év közötti gokartosok ellen versenyzett a több mint harminc fős bajnokságban. Ám az aranyéremmel a zsebében sem pihenhetett sokáig, hiszen következett az Európa-bajnoki sorozat utolsó állomása az olaszországi Castellettóban. Ott a nyolcadik helyen zárt, összetettben pedig a tizedik pozíciót szerezte meg.

„Az Eb-n is én voltam a legfiatalabb, ennek ellenére kicsit többet reméltem, jó lett volna az első öt-hatban végezni. De tudom, nem szabad mohónak lennem, mégis csak ez volt az első évem a nagyok között. Így is szereztem két pole pozíciót, és nyertem néhány futamot a selejtezőkben.”

Az év fénypontja pedig még csak ezután következik, november 6-tól a portugáliai Portimaóban, a világbajnokságon lesz jelenése kategóriája legjobbjai ellen. De addig sem lógatja a lábát; alighogy hazaért Olaszországból, már repülőre is ült, hogy portugáliai edzőversenyen tartsa formában magát, és szokjon hozzá ahhoz a vázhoz, amelyet a vb-n is használni fog. Ezután, mondhatni, főpróbaként október 20-án még Belgiumba is elutazik egy megméretésre.

„Szeptemberben kezdtem a középiskolát a százhalombattai Arany János Általános Iskolában és Gimnáziumban, de mivel rengeteget utazom és versenyzem, magántanuló vagyok. Amikor csak tehetem, bejárok, az itthoni edzéseimet pedig úgy alakítom, hogy a tanulás élvezzen elsőbbséget.”

És hogy mit vár a világbajnokságtól? Természetesen győzelmet!

„A juniorok között tavaly második lettem, így felnőttmezőny ide vagy oda, szeretnék feljutni a dobogóra, lehetőleg a tetejére. De ha az első ötben végzek, már azzal is elégedett leszek.”

A folytatásban pedig, mint a legtöbb gokartosnak, neki is a formaautózás a célja, de jövőre először még elindul a gokartosok Forma–1-ének számító OK kategóriában.

„Erősebb motor, lágyabb gumik, gyorsabb köridők. Ez a gokartozás csúcskategóriája, többek között Mick Schumacher, Michael Schumacher fia is onnan lépett feljebb. Ott egy évet szeretnék eltölteni, aztán meglátjuk, hova tovább.”

További korosztályos hírek AUTÓSPORTBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
37 perce

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
53 perce

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
58 perce

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
1 órája

Japán könnyedén verte Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
1 órája

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik