Családban marad: kézilabdázó mama és lánya, a klasszis Erdős Éva és a 16 éves Pindák Bernadett

Gy. Szabó CsillaLétezik-e áthidalhatatlanabb helyzet annál, amikor szülő és gyermeke ellenfélként kerül szembe a pályán? Igen, létezik. Például az, amikor az édesanya csak úgy tudja megakadályozni csapata vereségét, ha az ellenfél legjobb játékosa ellen állít fel hatásos taktikát. Az ellenfél legjobb játékosa pedig nem más, mint a saját kislánya. Erdős Évát még ma is felkavarja az emlék, amikor beszélnie kell az esetről.Gy. Szabó CsillaLétezik-e áthidalhatatlanabb helyzet annál, amikor szülő és gyermeke ellenfélként kerül szembe a pályán? Igen, létezik. Például az, amikor az édesanya csak úgy tudja megakadályozni csapata vereségét, ha az ellenfél legjobb játékosa ellen állít fel hatásos taktikát. Az ellenfél legjobb játékosa pedig nem más, mint a saját kislánya. Erdős Évát még ma is felkavarja az emlék, amikor beszélnie kell az esetről.

ERDŐS ÉVA

Erdős Éva azt szeretné, ha Bernadett kizárólag önmagának köszönhetően érne el sikereket

„Akkoriban már a Pénzügyőrben voltam edző, Detti még Vecsésen játszott, ahol tornát rendeztek, amelyen ők is ott voltak, és mi is. A csoportmeccsen még nem is volt gond, de a bronzmérkőzésen már igen, ott tudniillik megint szembekerültünk. Detti olyan jól játszott ellenünk, hogy ha nem találok ki valamit, biztosan kikapunk. Választanom kellett, és felülkerekedett bennem az edző. A második félidőtől ráállítottam az egyik játékosunkat, aki végül is sikeresen fogta, és nyertünk. A meccs után együtt zokogtam a lányommal. Ő a vereség, én pedig a lelkiismeretfurdalás miatt. Tudathasadásos állapot volt, de nem dönthettem másként. Egyébként ez azért is volt a sors furcsa fintora, mert mindig kínosan vigyáztam arra, hogy ne kezeljék őt az egykori válogatott kézilabdázó lányaként. Építkezzen a családi szálból, de soha ne éljen vissza vele! Férjemmel, a válogatott jégkorongozóval, Pindák Lászlóval nem terveztük, hogy a gyermekeink ugyanazt a sportágat űzzék, mint mi. Csak az volt fontos, hogy sportoljanak valamit, s ha nem lesznek élversenyzők, az sem baj. Detti az apukájával kipróbálta a jéghokit, míg egy napon az iskolában elkezdett szivacs-kézilabdázni. Titokban örültem, hogy engem követ, de aztán kicsit csalódott lettem, mert nem láttam rajta túl nagy lelkesedést. Aztán rájöttünk, hogy a helyzet zavarta, nem a kézilabda. Az történt ugyanis, hogy egy másik ügyes kislánnyal együtt kiemelték a többiek közül, és a fiúkhoz került... Én akkoriban Vecsésen játszottam, s hiába hívták sokan a Fradiba, ott olyan rossz időben voltak az edzések, hogy végül ő is nálunk kezdett el komolyabban játszani. Akkoriban sokat beszélgettünk arról, mekkora teher lehet neki, hogy én vagyok az édesanyja. Óhatatlanul össze fognak minket hasonlítani, azt fogják hinni, hogy én segítem, és kétszer annyit kell majd letennie az asztalra, mint bárki másnak. Végiggondolta, megértett mindent, és a kézilabda mellett döntött. Aztán három évvel ezelőtt én javasoltam neki, hogy váltson klubot. Eleinte hallani sem akart róla, de csak-csak elmentünk a KSI pótfelvételijére. Nemrég meghívták az ifiválogatottba. Az edző az a Bohus Bea, aki ellen rengeteget játszottam. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de nem beszéltem vele a dologról. Azt szeretném, ha Detti mindent saját erejéből érne el, mert csak annak van igazán értéke.”

PINDÁK BERNADETT

„Kicsi koromtól ültem a pálya szélén, a jégkorongot is kipróbáltam apuval, tetszett is nagyon, de azért a kézilabda az igazi! Hokimeccsre is szívesen járok, de csak nézőként. Tényleg emlékezetes volt az a bronzmeccs, amiről anyu mesélt. Nekem az fájt a legjobban, hogy nem tudtam segíteni a csapatomon, és kikaptunk. Picit persze anyura is haragudtam, de aztán gyorsan megértettem, hogy nem volt más választása. Egyébként köztünk soha nincs probléma a kézilabda miatt. A meccseim után mindig hagy nekem időt a gondolkodásra, és lehiggadva, nyugodtan beszéljük meg, mi volt jó, mi volt rossz. Szerencsére nem szokta elragadtatni magát, amikor játszom, nem is ül a többi szülő mellé, hanem kicsit távolabb, egyedül nézi a meccset. Persze nekem is voltak már mélypontjaim, de azt hiszem, ha abba akarnám hagyni, azt is megértené és elfogadná. Ugyanakkor miért akarnám abbahagyni éppen most, amikor válogatott lettem? Akik látnak a pályán, gyakran mondják, mennyire hasonlítok anyura, s még a játékstílusunk is megegyezik. Ez mindig jólesik, és nagyon büszke vagyok rá. Szeretnék olyan jó lenni, mint ő volt, de az eredményeit még megközelíteni sem lesz könnyű. Én már akkor boldog leszek, ha egy nap felnőttválogatott lehetek.”