Nagykanizsán csodacsapatot alkottak

A Nagykanizsai Utánpótlás Futball Club U15-ös korosztályú gárdája erősen rekordgyanús szezont produkált. A dél-zalai illetőségű csapat ugyanis harminc mérkőzéséből valamennyit megnyerve szerzett bajnoki címet az NB II Délnyugati csoportjában, 316–8-as gólkülönbségű mutatót produkálva. A keret magja nyolcadik esztendeje játszik együtt, így talán nem is csoda, hogy ilyen imponáló az eredménysor – állítja a klub elnöke, id. Vlaszák Géza, és a fiatal tehetségek edzője, Faller Zoltán.

– A kezdetek még az egykori Olajbányász egyesületéig nyúlnak vissza, hiszen ezek az ifjú labdarúgók ehhez az együtteshez kerültek a Zrínyi Miklós Általános Iskolából, illetve az akkor még működő kanizsai focisuliból – elevenítette fel a kezdeteket Faller Zoltán, aki az említett iskola igazgatója is egyben. – Ráadásul úgy sikerült együtt tartani a csapatot, hogy az Olajbányász megszűnése után egy évig szinte reménytelen volt a sorsa.

– Aztán jött a Nagykanizsai UFC megalakulása, s a fiatalok ismét otthonra leltek…
– Pontosan – vette át a szót a klubelnök, id. Vlaszák Géza. – Azt követően, kétezer-négyben még az U13-asok között második lett a társaság, kétezer-ötben az U15-ösök között harmadik, ebben az évben pedig imponáló fölénnyel nyertük a bajnokságot. Tegyük azért hozzá, hogy gyakorlatilag e korosztály köré építettük fel az egyesületet az induláskor, így valóban nagy szerep hárult a fiúkra, s a velük foglalkozó edzőkre. Az új szezonban pedig egy korosztállyal feljebb lépnek, következhet az U17-esek mezőnyének meghódítása.

– Milyek voltak azok a vezérelvek, amelyek mentén haladva dolgoztak az együttessel?
– Arra mindenképp jó volt az idei bajnokság, hogy a gyermekek sok mindent tanulhattak, gyakorolhattak, amit ebben a korban kell. Emellett technikailag és taktikailag is fejlődhettek, no és rengeteget elsajátíthattak abból is, ami csapatszinten, valamint egyénileg a meccsszituációk közben adódhat – fogalmazott Faller Zoltán. – Az eredményesség nem volt döntő szempont, a fiatalok maguk jöttek rá, hogy a gólok újabb gólokat jelenthetnek. Az ellenfelek pedig partnerek voltak sportszerűségükkel, hiszen nem álltak le, nem kedvetlenedtek el még akkor sem, ha az eredmény már nem volt szoros. Részünkről a nyugodt és szakszerű munka, valamint a megfelelő pedagógiai érzék is kellett a sikereinkhez. A tehetséges gyerekekről már nem is beszélve!

– Az együttesben tehát sok a tehetséges játékos...
– Igen. Nagykanizsán ezért is jó lenne egy NB III-as gárda, mert abba már tizenhét éves koruktól be lehetne építeni a játékosokat, vagy ami egyelőre kézenfekvőbb – amint azt Vittman Ádám, Szép Dávid és Horváth Csaba esete is bizonyítja –, hogy a Zalaegerszegi TE-hez kerülnek – vázolta a testnevelő tanár. – A csapat magjából még megmaradt a két kapus, Markek Tamás és Cseresnyés Zoltán, a mezőnyjátékosok közül pedig Béli Milán, Szarka Tamás, Faller Máté, Szakmeiszter János és Munkácsi Gyula, a később hozzánk kerülők közül pedig Antalics Levente, Péntek Adrián, valamint Vlasics Zoltán. Ugyanakkor, ha el is mennek tőlünk, az valahol törvényszerű, persze, sok sikert kívánunk nekik. Ahhoz, hogy nálunk a munka ilyen szinten folyhat, nagyban hozzájárul a fiatalok hozzáállása, a szülők támogatása, no és a támogatók szerepe. Az elkövetkezendőkben gyorsabb, keményebb játékkal találkozunk, de ez a további fejlődés záloga.

– Van tehát motiváció...
– Mindenképp. Ráadásul a futballisták nemcsak a pályán ügyesek fejjel, hanem az iskolapadban is, ott sem teljesítenek rosszul.