5 kérdés - 5 válasz: Bakóczy Róbert és Joó Kristóf

– Hogy kerültetek a Kékszalagra, ilyen nagy hajóra?
– Meghívtak. Nagyon jó érzés, hogy a tapasztalt vitorlázók gondoltak ránk, számoltak velünk. Huszonegy órát voltunk megállás nélkül a vízen, és folyamatosan koncentrálni kellett, a végére nagyon elfáradtunk, de megérte! Nagyon nagy élmény volt – mondta a kormányos Bakóczy Róbert.

– De azért maradtok a kétszemélyes hajóknál, konkrétan a négyhúszasnál?
– Hát persze, az az igazi szerelem. A juniorok között ez a legnépszerűbb hajóosztály, én vagyok a kormányos, Kristóf a mannchaft, de mindkettőnknek ugyanakkora szerepünk van, hiszen az ilyen hajón rengeteget kell dolgozni.

– Mi lehet a siker titka?
– A tökéletes összhang a két versenyző között, a lehető legtöbb edzés és persze a fizikai erőnlét. A vitorlázás fizikai és elméleti sport is egyben, hiszen nemcsak kezelni kell a hajót, hanem arra is kell figyelni, hogyan irányítja az ember. Kristóffal mi nagyon jó barátok vagyunk, és az elszántság sem hiányzik belőlünk, legalább százharminc napot töltünk egy évben vízi edzéssel. Nincs túl sok szabad hétvégénk, és az iskolatársainkon, valamint a vitorlázókon kívül sok mindenkit nem ismerünk, de nem bánjuk, nagyon élvezzük a helyzetet.

– Távlati célok?
– Mint mindenki, mi is arról álmodunk, hogy részt vehessünk az olimpián. A 470-es hajó csak eggyel nagyobb, mint a miénk, ennek ellenére a következő olimpián valószínűleg még nem tudunk ott lenni, mert addigra még nem lesz elegendő tapasztalatunk. A kétezer-tizenkettes játékokat céloztuk meg.

– Mire van szükség a kijutáshoz?
– Rengeteg gyakorlásra, jó edzőre, biztos hátteret nyújtó egyesületre és persze sok pénzre, amiből lehet újítgatni, szépítgetni a hajót. Elvileg itthon is fel lehet készülni az olimpiára, de jobb, ha van tengeri tapasztalatunk is. Az egyik legemlékezetesebb versenyünk például Franciaországban volt, ahol mintegy száznegyven induló volt a hajóosztályunkban, és meg tudtuk lepni a hazaiakat. Második helyezés volt a legjobbunk, de az eredménynél is jobban örültünk annak, amikor megláttuk a franciák elképedt arcát. Nem számítottak ránk, mivel úgy gondolták, ha nincs tengerünk, nem lehetünk gyorsak. Hát tévedtek...