Li Bin: meglepően korai búcsú

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2004.07.22. 22:08
Címkék
A nap legmegrendítőbb híre, hogy az ifjúsági egyestől váratlanul korai búcsút vett a tavaly serdülők között Európa-bajnoki címet szerzett, s most az 58. helyen kiemelt Li Bin.
Az ezüstérmes lánycsapat tagja 32 közé jutásért állt először – és sajnos utoljára – asztalhoz, ahol az orosz Szaveljevával mérkőzött. Az ifik között újonc Li Bin szétszórtan kezdett, s nemcsak a kezdő, de a következő két szettben is kikapott. Ekkor már edzője, Nagy Balázs és a nézőtérről édesapja is hangosabb szóval próbálta magához téríteni a lányt. Az asztaltól távolabbi ajtón pedig éppen bejött a két csapattárs, Major és Pergel, s az eredmény láttán (3:0 az ellenfélnek) dermedten megálltak egy időre, majd sarkon fordultak… Talán tudták, innen már nincs talpra állás.

Li Bin szomorúsága érthetô: éremesélyesként indult, ám a 32 közé sem tudta beverekedni magát (Fotó: Danis Barna)
Li Bin szomorúsága érthetô: éremesélyesként indult, ám a 32 közé sem tudta beverekedni magát (Fotó: Danis Barna)
Li Bin szomorúsága érthetô: éremesélyesként indult, ám a 32 közé sem tudta beverekedni magát (Fotó: Danis Barna)
És nem is volt…
A következő szettet hozta ugyan, de a 32-be már nem tudott bejutni a kínai-magyar reménység. Ennél sokkal örvendetesebb, hogy másik nagy favoritunk, a második helyen kiemelt Jakab János több mint sikeresen vette az első akadályt, miután Li Binhez hasonlóan ő is a 32 közé jutásért kezdte meg menetelését. A holland Warnersszel mérkőzött oly magabiztosan, hogy talán a nap leggyorsabban véget ért meccsét (csupán 25 percig tartott) 4:0 arányban nyerte meg. A magyarok közül egyesben amúgy az ifjúságiaknál Li Bin mellett Viski, Varga, Juhász, Kaiser, Erdélyi és Zombori, a serdülőknél pedig Vajda, Sebestyén, Szentkeressy és Szvitacs "nem élte túl" az egyéni versenyek első napját.

47. ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság, Budapest
Ifjúságiak. Fiúk. Egyes. A 128 közé jutásért: Kaiser–Yarnal (angol) 4:3 (–6, –8, 9, 5, 8, –4, 4). A 64 közé jutásért: Szarka–Jasarevics (bosnyák) 4:1 (5, 9, –8, 9, 11), Kaiser–Ziga (cseh) 3:4 (–8, 7, 9, –6, 5, –5, –5), Molnár–Gabrovszki (bolgár) 4:1 (11, –9, 5, 7, 6), Zombori–Grigorjev (orosz) 0:4 (–6, –9, –9, –11), Erdélyi–Habesohn (osztrák) 3:4 (–7, 4, –9, 3, –4, 8, –5). A 32 közé jutásért: Szarka–Pietkiewicz (lengyel) 4:3 (8, 6, –8, –10, –7, 8, 10), Molnár–Aaras (norvég) 4:1 (5, –6, 4, 8, 9), Jakab–Warners (holland) 4:0 (5, 6, 8, 9)
Lányok. Egyes. A 64 közé jutásért: Pergel–Gürz (német) 4:3 (8, –10, –11, 8, 8, –6, 6), Viski–Schlungs (luxemburgi) 4:0 j. n., Varga–Misikonyte (litván) 1:4 (–8, –5, 10, –6, –9), Juhász–Krusztalli (görög) 2:4 (–6, 9, 8, –6, –2, –10). A 32 közé jutásért: Pergel–Luzar (szlovén) 4:0 (10, 8, 3. 10), Viski–Matzke (német) 3:4 (–9, 7, 5, –9, 6, –10, –10), Li Bin–Szaveljeva (orosz) 1:4 (–8, –8, –5, 5, –8)
Serdülők. Fiúk. Egyes. A 64. közé jutásért: Kriston–Cengenesz (görög) 4:1 (6, –8, 7, 6, 4), Sebestyén–Evans (angol) 1:4 (3, –9, –7, –9, –8). A 32 közé jutásért: Kriston–Menge (török) 4:0 (8, 11, 6, 5), Vajda–Rogiers (belga) 3:4 (4, –8, –5, 8, 6, –7, –7), Nagy–Sternberg (dán) 4:0 (7, 3, 8, 9)
Lányok. Egyes. A 64 közé jutásért: Szentkeressy–Zsiskevics (fehérorosz) 4:0 (10, 10, 7, 7), Szvitacs–Marinic (horvát) 4:1 (4, 10, 7, –6, 9), Végh–Sakun (fehérorosz) 4:0 (4, 4, 4, 10). A 32 közé jutásért: Barassó–Kucerová (cseh) 4:0 (6, 6, 4, 5), Szentkeressy–Neves (portugál) 0:4 (–6, –8, –8, –3), Szvitacs–Dyskantová (cseh) 3:4 (9, –9, 6, –8, –6, 4, –8), Végh–Bogoeva (bolgár) 4:2 (10, 11, 6, –10, –5, 9)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik