Németh Kristóf negyedik

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2004.07.16. 22:39
Címkék
Még csak a negyedik nap fejeződött be a 10. junior-világbajnokságon, de csapatunk már jobban áll, mint két évvel ezelőtt a kingstoni eseményen.
A kalapácsvető Nikl Vanda ötödik helyezése után a szintén kalapácsvető Németh Kristóf szerzett értékes pontokat, ő negyedik lett. Ráadásul igen jó versenyzéssel: a nyolcas döntőben 68.19 méterrel a hatodik helyre került, a negyedik sorozatban 69.23 méterre javított, majd ötödik kísérletére 71.40 métert dobott, amivel ifjúságiként a két évvel idősebbek között remekül szerepelt. A másik magyar kalapácsvető, Pálhegyi Sándor 66.97 méterrel tizedik lett.
Nem volt szerencséje Magyari Zoltánnak, aki 67.95 méterrel kilencedik lett a gerelyhajítás döntőjében, így csak három kísérletet tehetett. Jól kezdett 100 méteres gátfutásban a hétpróbázó Farkas Györgyi: 14.24 másodperccel egyéni csúcsot javított. Magasban 174 cm, súlyban 10.52 métert teljesített, és a napot újabb egyéni rekorddal zárta 200 méteren (26.01), 3208 ponttal a 11. helyen várja a szombati folytatást. Egyéni csúcsot gyalogolt 10 000 méteren Gerendási Eszter, aki 50:34.85 perces idővel a 18. lett. Erdős Ivett is megjavította legjobbját (50:58.95), ő 20. lett.
Férfi 200 méteren elmaradt a várva várt szenzáció, mert a felnőtt-világranglistát 19.93 másodperccel vezető jamaicai Usain Bolt sérülés miatt nem indult el a világbajnokságon. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik