U18: Eséllyel a továbbjutásért

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2004.04.13. 21:57
Címkék
Végre egy igazán reményteljes generáció: a Tursics Sándor keze által formálódó 18 éven aluli női válogatott veretlenül vette a tavaly augusztusi Európa-bajnoki selejtező akadályát, vagyis öt meccsből öt győzelemmel, csoportelsőként lépett tovább a középdöntőbe.
A soproni Honti kulcsember lehet (Fotó: Pluzsik Tamás)
A soproni Honti kulcsember lehet (Fotó: Pluzsik Tamás)
A soproni Honti kulcsember lehet (Fotó: Pluzsik Tamás)
A soproni Honti kulcsember lehet (Fotó: Pluzsik Tamás)
A soproni Honti kulcsember lehet (Fotó: Pluzsik Tamás)
A soproni Honti kulcsember lehet (Fotó: Pluzsik Tamás)
A kontinensbajnokság kapujának, a kvalifikációs küzdelmek utolsó fázisának pedig most jött el az ideje, ugyanis szerdától vasárnapig Újvidéken harcolnak ifjú tehetségeink öt másik ország nemzeti együttesének társaságában a három továbbjutó helyért.
A papírforma alapján a hollandokat és az izraelieket mindenképpen meg kell vernie a nyolc játékost (Czank Tímea, Köllő Rita, Pál Szandra, Reiner Dóra, Semsei Barbara, Somogyi Andrea, Tajkov Georgina, Vincze Viktória) delegáló Csata DSE-re épülő magyar csapatnak, amelynek tagja még a BEAC-os Somogyi Nikolett, a debreceni Treit Luca, a soproni Honti Kata, valamint a szolnoki Horti Dóra. Utóbbiak közül Hontinak mostanság már kulcsszerep jut az élvonal élcsoportjához tartozó Euroleasing-Orsi Sopronban, a múlt héten például 18 pontot és 12 lepattanót szerezve a mezőny legjobbja volt klubja PVSK elleni kulcsfontosságú Magyar Kupa-meccsén. Ha Szerbiában is ilyen teljesítményt nyújt, a torna felfedezettje lehet!
A lényeg azonban a csapatérdek, az, hogy a házigazdák, valamint Bulgária és Csehország válogatottja közül minél többet legyőzzön Magyarország, és ezáltal bebiztosítsa a helyét a júliusi pozsonyi kontinensviadalon.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: folytatódik a Bajnokok Ligája alapszakasza

Minden más foci
4 órája

Népharag zúdult Gróf Dávidra; Mészáros Krisztofer két döntőben lesz érdekelt

E-újság
4 órája

Gól nélkül zárt az Alavés és a Valencia

Spanyol labdarúgás
4 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
5 órája

Csoda Svédországban: bajnok lett a Mjällby

Minden más foci
5 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lökéshullám – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik