U17: Első helyen az e.on ZTE FC

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.01.05. 15:49
Címkék
Remek szerepléssel az első helyen végzett az őszi idényben az e.on ZTE FC U17-es korosztálya. Czigola Zsolt vezetőedző a Nemzeti Sport Online-nak értékelte az elmúlt hónapok munkáját.
"Ebben az őszi idényben összesen 17 mérkőzést játszott a csapat, amiből 14 alkalommal nyerni tudott. Egyetlen alkalommal kaptunk ki és kétszer játszottunk döntetlent" – mondta a csapat edzője. "Természetesen az eredményekkel elégedett vagyok, mondhatnám, hogy ennél jobb karácsonyi ajándékot nem kívánhattunk volna magunknak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ettől kezdve ülünk a babérjainkon és örülünk a nagyszerű helyezésnek. Ugyanezt a jól szervezett és tudatos csapatjátékot szeretnénk tovább folytatni a jövőben is" – folytatta Czigola Zsolt, majd hangsúlyozta: "A gyerekek hozzáállása, a csapat hangulata tovább könnyítette a remek eredmény megszületését, akárcsak az edzők személye és a gyerekekkel meglévő jó kapcsolat."A folytatásról a vezetőedző a következőket mondta: "A fiúk most pihennek az edzőkkel együtt, de január 6-án ismételten megkezdjük az edzéseket. Nagyon fontos, hogy gőzerővel dolgozzunk, hiszen azt a fiúk is tudják rendkívül nehéz lesz a tavaszi időszak. Az edzői teendők sorában prioritást fog élvezni a képzés, mint feladat, ugyanis nem titkolt célunk olyan színvonalon megtanítani futballozni a fiúkat, hogy minél képzettebben kerüljenek feljebb lévő korosztályba, illetve reményeink szerint az e.on ZTE nagy csapatába. Talán a munkához szükséges feltételeket szintén tudják számunkra biztosítani, így bizakodóan nézhetünk a 2004-es esztendő elé" – mondta befejezésül Czigola Zsolt.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
15 perce

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
36 perce

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
54 perce

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
1 órája

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán, Alcaraz újra az élen

Tenisz
1 órája

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
1 órája

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
1 órája

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik